17 °C Budapest
Az ingatlanszakemberek szerződéseket ajánlanak ügyfeleiknek, amelyekben lakásvásárlásról, biztosításról vagy ingatlanhitelről tárgyalnak. Az ingatlanértékesítők az irodában ülnek az új lakásvásárlókkal az irodában.

Rengeteget takarítottak meg 2024-ben az élelmes magyarok: mutatjuk, hogy csinálták

2025. január 28. 20:02

Az egyik hazai biztosításközvetítő adatai szerint a tavaly megkötött online lakásbiztosítási szerződések átlagdíja 37 300 forint volt, ami 2,1 százalékos csökkenést jelent a 2023-ban tapasztalt 38 100 forintos átlagos díjmértékhez képest.

Az Insura elemzéséből kiderül, hogy az átlagdíj csökkenésében jelentős szerepet játszott a tavaly márciusban bevezetett lakásbiztosítási kampány, melynek során a megszokottnál többen vizsgálták felül korábban megkötött lakásbiztosítási szerződéseiket, és váltottak olyan lakásbiztosításra, amely az adott vagy akár szélesebb fedezeti kört a korábbinál kedvezőbb áron nyújtja. A koncentrált piaci figyelem a biztosítókat is díjaik felülvizsgálatára, versenyképesebbé tételére ösztönözte.

A díjak kedvező alakulásában szerepet játszott Magyar Nemzeti Bank standard követelményeinek megfelelő, egyszerűen összehasonlítható úgynevezett minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítási (MFO) termékek további térnyerése is. Az Insura.hu statisztikái azt mutatják, hogy tavaly minden harmadik online lakásbiztosítási szerződés MFO biztosítás volt. E termékek átlagdíja jelentősen alatta maradt a piacon elérhető, minősítés nélküli lakásbiztosításokénak: míg az előbbiekre 31 400, az utóbbiakat 40 100 forintos éves átlagdíjon szerződtek az ügyfelek 2024-ben.

A legolcsóbban a társasházi lakások tulajdonosai szerződtek a biztosítókkal: ők átlagosan csupán 20 600 forintos éves díjat fizettek. A családi házak esetében ugyanakkor 42 800 forint volt a lakásbiztosítások átlagos mértéke. Bár az egyes ingatlantípusokhoz Budapesten tartoznak a legmagasabb díjszintek, a jelentős számú társasházi lakásokhoz kapcsolódó biztosítások lefelé húzzák az átlagot. Emiatt a fővárosban tavaly 32 700 forintba került egy átlagos online lakásbiztosítás, míg a megyeszékhelyeken ez az összeg évi 31 900 forint, az egyéb településeken pedig 37 600 forint körül alakult.

Az Insura.hu adatai szerint a legtöbb új szerződést 2024-ben a KÖBE, az Alfa és a Groupama biztosítóknál kötötték. Szintén népszerűek voltak Generali és a Gránit termékei. Tavaly az első öt biztosítóhoz került az új lakásbiztosítási szerződések több mint 70 százaléka.

Népszerűek a kiegészítő biztosítások is

Az előző évben tízből hat szerződés mellé kötöttek legalább egy kiegészítő biztosítást is. A legnépszerűbb kiegészítő termékek a beázásból, a dugulásból, illetve a besurranó tolvajlásból fakadó károkat térítő szolgáltatások voltak. Míg beázás ellen az ügyfelek mintegy fele biztosította lakását, a következő két fedezet is megtalálható a megkötött szerződések egyharmadában.

JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A tavalyi lakásbiztosítási kampányhoz kapcsolódó lakásbiztosításokat az aktív piaci verseny miatt – a fedezeti kör enyhe bővülése mellett is: a korábbi hónapokhoz képest 10-15 százalékkal kedvezőbb átlagdíj mellett tudták megkötni az ügyfelek. A kedvező tapasztalatok miatt lakásbiztosítási piacnak várhatóan idén is kiemelt eseménye lesz a márciusi kampány, amelynek során az ügyfelek a szerződésük évfordulójának időpontjától függetlenül is felmondhatják majd meglévő szerződésüket. Az egymással versengő biztosítók a díjkedvezmények mellett várhatóan ingyenes kiegészítő biztosítások felajánlásával, illetve ingyenes biztosítási időszakok felajánlásával is igyekeznek majd bővíteni lakásbiztosítási ügyfeleik körét

– mondta dr. Kozma Gábor, az Insura vezérigazgatója.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. július 10. 11:47
Több mint hét hónapja tartó tömegtüntetések, álhírek, állami zaklatás - ilyen körülmények között vet...
Holdblog  |  2025. július 10. 09:28
A szokásos hétfői Agyviharon került elénk ez a grafikon, sokat nem is kell rajta magyarázni. Az ábra...
Kiszámoló  |  2025. július 9. 20:43
A HVG-n jelent meg egy cikk, ami bemutatja, mennyire egyszerű bárkinek az ingatlanát eladni a tudta...
iO Charts  |  2025. július 7. 11:50
Az Diageo részvény (DEO) alapadatai, áttekintés Diageo plc egy brit multinacionális italgyártó cég,...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. július 11. péntek
Nóra, Lili
28. hét
Ajánlatunk
  • Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)

    A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.

EZT OLVASTAD MÁR?
OSZAR »