Óriási bejelentést tett a MOHU: erre bizony nagyon sok magyar várhatott, itt vannak a részletek
Az új rendszer mintegy 1,5 millió magyar lakost érint, célja a hulladékgyűjtés hatékonyságának növelése, illetve ezzel a környezetvédelem támogatása.
Az új rendszer mintegy 1,5 millió magyar lakost érint, célja a hulladékgyűjtés hatékonyságának növelése, illetve ezzel a környezetvédelem támogatása.
Tavaly január óta része életünknek a kötelező üvegvisszaváltó rendszer, amelynek egyik sajátossága, hogy a visszaváltandó palackok, dobozok zömének betétdíja egységesen 50 forint.
Az üzletben mesterséges intelligenciával működő kamerák követik nyomon, hogy a vásárlók mit vesznek le a polcokról.
Az Európai Unió Tanácsa tavaly decemberben elfogadta a csomagolásról és a csomagolási hulladékról szóló rendeletet.
A konyhai élelmiszer-hulladékokat kezdetben főleg olyan települések hulladékudvaraiban lehet leadni, ahol már működik a tesztüzemű házhoz menő gyűjtés.
A magyar kiskereskedelem jelenleg rendkívül turbulens időszakot él át. Bár a reálbérek emelkednek, a forgalom hosszú ideje a 2021-es szinten stagnál.
A visszaváltási szándékot elegendő a futárnak az ajtóban jelezni, nem szükséges előre bejelenteni.
Van, aki szinte naponta használja az automatákat, más viszont még mindig csak gyűjtogeti a betétdíjas palackokat vagy dobozokat. Hibával azonban a legtöbben már találkoztak.
Július 1-től azonban már csak regisztráció után hozhatók forgalomba kötelezően visszaváltási díjas termékek, aki nem így tesz, arra szankciók várnak.
Az új szabályozásnak való megfelelés 50 forintos áremelkedést jelent majd termékenként, amit a fogyasztónak kell viselnie.
A visszaváltó automaták már minden nagyobb boltban ott vannak, de a visszaváltható flakonok még nem érkeztek meg nagy tömegben.
2024 januártól hivatalosan is életbe lépett az új, kötelező üvegvisszaváltó rendszer (DRS), összegyűjtöttünk néhány hasznos információt, ami érdemes fogyasztóként tudni róla.
Idén januártól a kötelező visszaváltási rendszer (DRS) keretében már Magyarországon is visszaválthatók és újrahasznosíthatók a műanyag palackok.
Már a bevezetéstől számított néhány napon belül sok kérdés merült fel a fogyasztókban az új betétdíjas rendszerről.
Az idei januártól hivatalosan is életbe lépett az új DRS (Deposit Return System) hazánkban, azaz a kötelező üvegvisszaváltó rendszer.
Nagyban készülnek a boltok a január elsején induló csomagolás-visszaváltásra, a Pénzcentrum most az egyik Aldi-áruházban szúrta ki a frissen telepített automatákat.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szerint az új műanyag és üveg visszaváltási rendszerből fakadó áremelkedés a fenntarthatóbb hulladékkezelés megvalósítását szolgálja majd.
2024. január 1-jétől visszaválthatók lesznek az eldobható italcsomagolások. Az új rendszer hatalmas löketet adhat az újrahasznosításnak, több százezer tonnával nőhet az évente feldolgozott hulladék mennyisége.
Múlt szerdán jelent meg a Magyar Közlönyben a rendelet, ami szerint a nem újrahasznosítható italcsomagolások egységes betétdíja 50 forint lesz, az újrahasznosíthatókét egyénileg állapítják meg, de mindkét esetben ez beépül az árakba.
24 doboz sör esetében 1200 forint többletköltséget jelent majd januártól a kötelező visszaváltási rendszer. Ráadásul az automaták sérült csomagolásokat nem is vesznek vissza.