22 °C Budapest
Emelkedő tőzsdei grafikon egy kereskedési táblán háttérben.

BÉT: hullámzó teljesítmény után végül sikeresen zárta a napot a BUX

2024. augusztus 22. 17:40

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 97,72 pontos, 0,13 százalékos emelkedéssel, 73 239,70 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 8,0 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Szemán Péter, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, iránykeresés jellemezte a BUX-ot, amely bár a nap folyamán végig enyhe csökkenő trendben volt, végül mégis pluszban tudott zárni.

Hozzátette, hogy a vezető részvények közül a Richter és a Mol árfolyama emelkedett, míg a kedvezőtlen nemzetközi hangulat hatására az OTP és a Magyar Telekom jegyzése gyengült. 

A Mol 22 forinttal, 0,81 százalékkal 2750 forintra erősödött, 1,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 40 forinttal, 0,22 százalékkal 18 405 forintra csökkent, forgalmuk 4,3 milliárd forintot tett ki.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el,  havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 0,57 százalékkal 1048 forintra esett, forgalma 544,0 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 20 forinttal, 0,19 százalékkal 10 650 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,6 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 6660,01 ponton zárt csütörtökön, ez 31,38 pontos, 0,47 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
BÉT: kissé csökkent a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 36,13 pontos, 0,04 százalékos csökkenéssel 96 023,77 ponton zárt kedden.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. május 27. 20:47
Több, egymástól független megbízható forrás is azt állította lapunknak, hogy felmondott a napokban S...
Holdblog  |  2025. május 27. 09:00
Hogyan tervezz okosan a gyorsan változó pénzügyi és adózási környezetben? Gyere el június 3-án Győrb...
Kiszámoló  |  2025. május 24. 18:50
Folytatva a szombati sorozatot, most egy tízéves cikket teszek ki. Mostanra már minden végzős diák t...
ChikansPlanet  |  2025. május 23. 16:59
Afrika szívében, Kenya, Uganda és Tanzánia határain húzódik meg a kontinens legnagyobb édesvízi tava...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. május 28. szerda
Emil, Csanád
22. hét
Május 28.
A Kihívás Napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. május 28. 08:13
OSZAR »