A papír kiskönyvtől hamarosan elbúcsúzhatunk, a minisztérium szerint csökken a papírmunka is ezzel, és az adatok digitálisan elérhetőek lesznek.

A Belügyminisztérium bejelentette, hogy elektronikus rendszer váltja fel a papíralapú TB-kiskönyvet, ami jelentősen csökkenti a vállalkozások adminisztratív terheit és hatékonyabbá teszi az ügyintézést - írta meg a 24.hu.
Az új fejlesztésnek köszönhetően elektronikus rendszer váltja fel a papíralapú TB-kiskönyvet, amelybe a munkáltatók rögzítették a munkavállalók társadalombiztosítási jogviszonyára és egészségbiztosítási ellátásaira vonatkozó adatokat – közölte a Belügyminisztérium. A benne szereplő információk az államigazgatásban – az időközben bevezetett digitális nyilvántartásokban – foglalkoztatói adatszolgáltatás útján rendelkezésre állnak, ezért a nyomtatvány megszüntethető.
A Belügyminisztérium közleménye szerint a papíralapú modellt egy elektronikus lekérdező rendszer váltja fel, ami számos előnnyel jár. Egyrészt csökken az adminisztráció, mivel a vállalkozásoknak nem kell többé a TB-kiskönyv kitöltésével és tárolásával foglalkozniuk. Másrészt gyorsabb és pontosabb lesz az ügyintézés, hiszen az adatok mindig naprakészen elérhetők lesznek a kifizetőhelyek és hatóságok számára.
Az új digitális rendszer orvosolja azt a problémát is, hogy a korábbi papíralapú kiskönyvben a jogviszony és ellátás (például táppénz, CSED, GYED) nem minden esetben szerepelt teljeskörűen. A digitális megoldásoknak köszönhetően az e-TB-kiskönyv átláthatóbb ügyintézést tesz lehetővé minden érintett számára.
A megszüntetés mellett szól az is, hogy a tb-kiskönyv tartalma nem minden esetben teljes körű, ugyanis egyes jogviszonyok (például egyéni vállalkozói, társas vállalkozói jogviszony) nem szerepelnek benne, továbbá egyes esetekben az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásai sem kerülnek bejegyzésre a tb-kiskönyvbe.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A hivatal szerint kiemelt kormányzati cél a vállalkozások adminisztratív terheinek csökkentése, amelynek része, hogy a digitalizáció eredményeként az államigazgatás adatbázisaiban rendelkezésre álló adatok ne kerüljenek újra bekérésre vagy dokumentálásra. A tb-kiskönyv megszüntetése ezért illeszkedik a bürokrácia csökkentés célrendszerébe.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Többtucat termék árát csökkentette a Lidl: ezeknél a leglátványosabb a változás
Az árréstoppal érintett termékeken kívül is jelentős árcsökkentéssel találkozhatnak a vásárlóka a Lidl boltjaiban.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


