A párizsi Disneyland sok család számára életre szóló élményt jelenthet – és egyben jelentős anyagi megterhelést is.

udtad, hogy a nagy kócsag majdnem eltűnt Magyarországról a 19. században, mert nemesek kócsagtollas süvegben parádéztak? Most nászruhában tündökölve hódítják vissza a nádasokat. Aki most május végén vagy június elején jár a Körös-Maros Nemzeti Parkban, jó eséllyel pillanthatja meg ezt a lenyűgöző látványt – a természet egyik legszebb nászruháját öltő madarat.
Május végére díszes nászruhájukban tündökölnek a nagy kócsagok a Körös-Maros Nemzeti Parkhoz tartozó Kardoskúti Fehértó részterületén, különösen a Sóstó-ér rejtett nádasaiban – számolt be a nemzeti park igazgatósága hivatalos oldalán. A nagy kócsag (Egretta alba) a hazai természetvédelem egyik ikonikus madara, nemcsak az 5 forintos hátlapján látható, hanem a természetvédelmi címerben is kiemelt helyet foglal el. Elegáns megjelenését a költési időszakban egy igazán látványos, hófehér nászruha koronázza meg. Ez a tollazat már kora tavasszal, márciusban kifejlődik, és egészen május végéig megfigyelhető.
A nászruhás nagy kócsag hátán megjelennek az úgynevezett fátyolos dísztollak, amelyek túlnyúlnak a farktollakon, hosszuk akár 50 centiméter is lehet. A nászidőszak során a madár csőre feketévé válik, az arcán lévő szabad bőrfelület pedig élénkzöldre színeződik, még látványosabbá téve az amúgy is feltűnő megjelenést - írta a nemzeti park saját oldalán.
Történelmileg a nagy kócsag súlyos veszélybe került: a 19. század végén a dísztollak iránti kereslet – különösen a nemesi viseletek divatja miatt – majdnem a faj kipusztulásához vezetett Magyarországon. A kócsagtollas süveg a felsőbb társadalmi rétegek státuszszimbóluma volt, ám a faj védelmére indított természetvédelmi erőfeszítések sikerrel jártak – a faj hazai megóvása az egyik legkorábbi és legsikeresebb ilyen kezdeményezésként vonult be a magyar természetvédelem történetébe.A Kardoskúti Fehértó nádasaiban költő példányok leginkább a környező vizes élőhelyeken keresnek táplálékot, de a gyepeken is gyakran megfigyelhetők, amint rovarokat, kétéltűeket vagy kisebb gerinceseket keresnek.
Aki tehát most május végén vagy június elején jár a Körös-Maros Nemzeti Parkban, jó eséllyel pillanthatja meg ezt a lenyűgöző látványt – a természet egyik legszebb nászruháját öltő madarat. Ehhez azonban társul még egy apró megjegyzés: a nagy kócsagnál nincs szexuális dimorfizmus, vagyis a hím és a tojó külseje gyakorlatilag teljesen egyforma: mindkét nem viseli a látványos nászruhát a költési időszakban. A dísztollak, a fekete csőr és a zöldes arcszín mindkét ivarnál megfigyelhető.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Lerántják a leplet: a színészkirálynő titkos múltja, így lett a dzsentrilányból legendás magyar díva
Ha szeretnél bepillantani a századelő világába, megérteni, hogyan lett Tolnay Rózsiból Tolnay Klári, ez a különleges tárlat neked szól!
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


