10 éve nem volt ilyen a magyar lakáspiacon: dőltek a rekordok márcusban

MTI
2021. április 1. 19:57

Tovább folytatódik a lakáspiac szárnyalása Magyarországon, márciusban az elmúlt 10 évben először lépte át az adásvételek száma a 15 ezret a Duna House (DH) saját adatain alapuló becslése szerint - közölte a társaság.

Az idén márciusban becsült 15 630 tranzakció csaknem 41 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét, de az idei februári csúcsot is több mint 7 százalékkal túlszárnyalta. Az év első negyedévében így több mint 41 ezer adásvétellel zárt a piac, ami szintén az elmúlt 10 év legerősebb első negyedévét jelenti.

A Duna House elemzői szerint az aktív piacot és a továbbra is erős keresletet, a nemzetközileg is tapasztalható koronavírus-járvány okozta lakhatási igények változása miatti többlettranzakciók és hazai környezetben az erre ráerősítő otthonteremtési támogatások okozzák. Ez a piaci trend éves szinten akár kétszámjegyű árnövekedést is okozhat az ingatlanoknál.

Közölték, hogy az ingaltanpiac mellett nő a jelzáloghitel piac is, ahol Duna House pénzügyek 93 milliárd forintos piaci volument jelzett előre, ami szintén csúcsot jelent Magyarországon.

A jegybank adatai szerint a 90 milliárd forint feletti piac tavaly szeptemberben alakult ki, akkor 92,46 milliárd forint jelzálogcélú lakáshitelt nyújtottak a háztartások számára a pénzintézetek, idén márciusban az előrejelzés alapján ez a csúcs meg fog dőlni.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el,  havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A Duna House pénzügyek a jelzáloghitelek és az otthonteremtési támogatások piacán kiemelkedően erős második negyedévre számít.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. június 1. 13:57
Ez a fideszes online propagandagyárat működtető Megafon Digitális Inkubátor Központ Nonprofit Kft. p...
Holdblog  |  2025. május 31. 10:56
Politika, ha eszünk, politika, ha nem eszünk, és megáll az eszünk Az emberek nem isznak tejet, nem z...
ChikansPlanet  |  2025. május 30. 09:55
Miközben egy másfél évvel ezelőtti jogszabálymódosítás nyomán lehetővé vált, hogy újra szélerőművek...
KonyhaKontrolling  |  2025. május 30. 07:48
A használat és a költség örök problémája, hogy gyakorlatban sokszor elválnak egymástól. Ez pedig szi...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. június 1. vasárnap
Tünde
22. hét
Június 1.
Pedagógusnap
Június 1.
Az építők napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
OSZAR »