A Magyar Bankszövetség több tagja az Alkotmánybírósághoz fordult, hogy állapítsa meg a lakossági kamatstop-ként ismert szabályozás alaptörvény-ellenességét.

Bekerül az alaptörvénybe a készpénzhasználat. Ezen tény bejelentése óta már döntés született arról, hogy minden településre kerüljön ATM. A legújabb jogszabálytervezet alapján pedig a lakástámogatási rendszerben kaphat nagyobb teret a készpénz.
A Bankmonitor szakértői szerint a hazai lakástámogatási rendszernek két fő tartóoszlopa van jelenleg. Az első a kizárólag a vidéki falvakban, preferált kistelepüléseken elérhető vissza nem térítendő támogatás, a Falusi CSOK. (Ezek jellemzően az 5 ezer főnél kevesebb lakosú települések.) Emellett a kedvezményes futamidő végéig fix 3 százalékos kamatozású CSOK Plusz is jelen van.
A kérdéses kedvezmény ugyan kölcsön, de a futamidő alatt született második gyermektől kezdődően minden egyes baba érkezésekor elengednek a fennálló tartozásból 10-10 millió forintot. A kedvezmény a kistelepüléseken és a nagyobb városokban is ki lehet használni. A preferált kistelepüléseken, falvakban akár a Falusi CSOK-kal együtt is igényelhetik a családok.
De hogy jön a készpénz ezekhez a kedvezményekhez? Jelenleg ezen támogatások egyik feltétele azt mondja ki, hogy lakásvásárlás esetén a vételárnak legfeljebb a 10 százalékát lehet készpénzben átadni. A maradék összeget bankszámlára kell teljesíteni. (Ha lakáscsere történik a két fél között, akkor a kérdéses támogatások igénylési feltétele alapján legfeljebb a vételárkülönbözet 10 százalékát lehet készpénzben megfizetni.)
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a vásárláshoz használt saját megtakarításnak, önerőnek legfeljebb a vételár 10 százalékának megfelelő részét lehet készpénzben megfizetni. A maradékot az eladó számlájára kell rendezni. (Azt hozzá kell tenni, hogy magát a támogatást, illetve esetlegesen a kapcsolódó piaci kölcsönöket minden esetben átutalással teljesítik a bankok.) Egy éjszaka benyújtott jogszabálytervezet alapján a jövőben az önerő tetszőleges részét meg lehetne fizetni készpénzben. Azaz a jelenleg érvényben lévő 10 százalékos korlátot eltörölnék. Azonban ki kell hangsúlyozni, hogy magát a támogatást, illetve támogatott hitelt a bankok továbbra is átutalással fogják az eladó számlájára teljesíteni.
Mi változik emiatt a lakástámogatásoknál? Ezen jogszabályi változtatással a Bankmonitor szakértői szerint nem fog változni a támogatásra jogosultak köre. Jellemzően eddig sem hiúsult meg amiatt lakástámogatási igénylés, mert az eladó, vagy épp a vevő nagyobb összeget szeretett volna készpénzben megkapni.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Ugyanakkor az kétségtelen tény, hogy néhány esetben komoly kellemetlenséget okozott ez az előírás. Voltak ugyanis olyan esetek, amikor megfeledkeztek erről az előírásról és a vételár 10 százalékát meghaladó részét fizették ki készpénzben, emiatt a vevő nem tudta felvenni az áhított lakástámogatást. Természetesen utólagosan lehetett orvosolni a problémát – a készpénz visszaadásával, majd a kérdéses összeg bankszámlára történő újbóli elutalásával -, ez azonban meghosszabbította az adásvételi folyamatot. Ráadásul módosítani kellett emiatt az adásvételi szerződés is. (Maga az utalás, illetve az adásvételi szerződés módosítása pedig extra költséget jelentett a vevőnek.)
Ha életbe lép a tervezett változás, akkor a jövőben ilyen problémák, kellemetlenségek már nem merülhetnek fel. A tervezet alapján a változás 2025. július elsejétől lépne életbe.
A Bankmonitor szakértői azt kihangsúlyozzák, hogy ezen módosítás ellenére a Falusi CSOK-kal, illetve CSOK Plusszal történő vásárlás esetén a vevőnek és az eladónak is kell rendelkeznie bankszámlával. A támogatást ugyanis a bankok mindenképpen számlára teljesítik. (Ha az eladó kölcsönét a támogatásból fizetik vissza, akkor ez a számla nem az eladó normál folyószámlája, hanem a bank által az előtörlesztésekre használt technikai számla.)

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


