Siófok idén is látványos programokkal rúgja be a nyári szezont a Pünkösdi Szezonnyitón, amit 2025. június 6–9. között tartanak a megújult Dísz téren és a...

Rommá kereshetik magukat a diákok idén nyáron: ezeken a helyeken van rájuk most nagy szükség
Közel háromezer munkáltató jelezte eddig az igényét, miszerint foglalkoztatná azt a 14 ezer egyetemistát és középiskolást, akik részt vesznek a bértámogatást biztosító programban. A mostanáig megkötött szerződések alapján pedig mától több mint 8 ezer diák vagy hallgató állhat munkába. Az augusztus végéig tartó programban megkeresett pénzükből az idén bevezetett szja-mentességüknek köszönhetően minden eddiginél többet tarthatnak meg a 25 év alattiak.
A 2013 óta futó Nyári diákmunka programban a megelőző években már több mint 242 ezer tanulót, hallgatót támogatott a kormány összesen közel 24 milliárd forinttal. A fiatalok június közepe óta regisztrálhatnak az idei kiírásra. Az érdeklődés a hónap végén jelentősen megélénkült, ezen a héten naponta mintegy kétezren jelentkeztek be.
A programban 16–25 év közötti, nappali tagozaton tanuló, munkaviszonyban éppen nem álló, vállalkozási jogviszonnyal sem rendelkező diákok vehetnek részt. Foglalkoztatásukhoz önkormányzatok és a mezőgazdaságban, turizmusban, vendéglátásban működő vállalkozások kérhetnek támogatást. A helyhatóságok számára legfeljebb két hónap időtartamra teljes egészében megtérítik a legfeljebb napi 6 órás foglalkoztatás után fizetett munkabért. A cégeknél a legfeljebb napi 8 órás munkáért járó bér összegének háromnegyedét vállalja át a program.
A legtöbb munkáltatói kérelem Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből érkezett be, de több mint ezer fiatalt vennének fel nyári munkára Baranyában, Békésben, Csongrád-Csanádban és Hajdú-Biharban is. Ötből négy igénylés önkormányzati foglalkoztatásról szól. A vállalkozások túlnyomó többsége a turizmus, vendéglátásba keres mosolygós segéderőket a nyári főszezonban megugró forgalom kiszolgálásához. A járási hivatalok folyamatosan közvetítik ki a diákokat a munkahelyekre, és biztosítják a bértámogatást a munkaadóknak. Az augusztus végéig tartó Nyári diákmunka program részletei a www.munka.hu oldalon olvashatók.
A munkaalapú gazdaság kiépítésében a magyar emberekkel közösen elért eredményeink egyik legfontosabbika, hogy a 2010-es szint harmadára szorítottuk vissza a munkanélküliséget. A magyar adat az uniós átlagnak mintegy fele, a legalacsonyabbak közé tartozik Európában. A pályakezdők foglalkoztatási helyzete is azonos mértékben javult, munkanélküliségi rátájuk harminc százalékról tízre csökkent. Az év elejével bevezetett szja-mentesség tovább élénkítheti a 25 év alattiak foglalkoztatását. Az állandó elhelyezkedéshez biztosít hasznos gyakorlati tapasztalatot a népszerű Nyári diákmunka program. A tömeges érdeklődésre tekintettel az idei kiírás eredetileg kétmilliárd forintos keretösszegét majdnem másfélszeresére emeli, további közel egymilliárd forinttal toldja meg a Technológiai és Ipari Minisztérium.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
– mondta el Kutnyánszky Zsolt, a Technológiai és Ipari Minisztérium iparért és munkaerőpiacért felelős államtitkára.

Óriási a baj, rengeteg képzett szakember menekülne Magyarországról: ki fog dolgozni a gigagyárakban?
A műszaki felsőoktatásban tanulók közel kétharmada külföldi elhelyezkedésben is gondolkodik.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Többtucat termék árát csökkentette a Lidl: ezeknél a leglátványosabb a változás
Az árréstoppal érintett termékeken kívül is jelentős árcsökkentéssel találkozhatnak a vásárlóka a Lidl boltjaiban.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


