Olyan állami vállalatokat is érint a költségcsökkentő intézkedés, mint a Szerencsejáték Zrt., a Magyar közút vagy a Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zrt.

Több száz állami munkahely szűnt meg egyetlen tollvonással: sokan hiányoznak a rendszerből
A kormány 739 legalább fél éve betöltetlen álláshelyet vont el különböző kormányzati igazgatási szervektől – tudta meg az rtl.hu
Az Oktatási Hivataltól 528, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságtól 77, míg a kormányhivataloktól összesen 76, legalább fél éve betöltetlen álláshelyet vont el a kormány – derült ki az egyik 2022-es, úgynevezett 4000-es kormányhatározatból - írja a csatorna. Érdemes tudni, hogy a közigazgatás évek óta komoly munkaerőhiánnyal küzd, ez a gyakorlat pedig nem javítja a helyzetet.
Az rtl megjegyzi, a egy állami irányítás alá tartozó szervezetnél vagy hivatalnál fél éve nem tudtak betölteni egy álláshelyet, akkor azt egész egyszerűen elvonta a kormány. Tehát ahelyett, hogy a megüresedett állásokat betöltötték volna, inkább megszüntették a betöltetlen pozíciókat. Mint írják, a törvény szerint az álláshely ilyenkor az úgynevezett központosított álláshely-állományba kerül, azaz a szervezet nem is tud újabb embereket felvenni. Tavaly az így felszámolt álláshelyek száma – az rtl.hu által megismert határozat alapján – legalább 739 volt.
A csatorna emlékeztet arra is, hogy a yakran csak 250 ezer forintot kereső munkavállalók ráadásul jobban fizető állami helyekre sem tudnak átmenni, egy körlevél alapján ugyanis a kormány előírta: ha valaki munkahelyet vált a közigazgatáson belül, akkor legfeljebb akkora lehet a bére, mint az előző munkahelyén.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Hitelfelvétel 2025-ben: mire figyelnek leginkább a magyarok?
Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen szempontok alapján vesznek fel hitelt.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


