A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1506,62 pontos, 1,57 százalékos emelkedéssel, történelmi csúcson, 97 304,12 ponton zárt kedden.

Nagyot kaszálhatnak a diákok 2025 nyarán: ennyit kell csak tenniük hozzá, bárki megcsinálhatja
A nyári szünidő közeledtével egyre több cég hirdeti meg, hogy mely pozíciókra keres diákmunkásokat az idei nyári szezonban. Magasabb, akár a 3000 forintot is meghaladó órabért az IT, telekommunikáció és üzleti intelligencia területén működő cégeknél érhetnek el a diákok.
Az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet május közepi adatai szerint a munkáltatók idén 8 százalékkal magasabb, átlagosan 2150 forint körüli órabért kínálnak a diákok számára. Ez a vendéglátási, idegenforgalmi munkák esetén 2000 forint (ami főszezonban, kiemelt turisztikai helyeken 2500 felett is alakulhat), adminisztrációs feladatok és irodai asszisztencia esetében 2100 forint, üzleti kiszolgáló központokban és call centerekben 2150 forint, míg gyártási, logisztikai és kereskedelmi feladatok ellátása esetén 2250 forint körüli átlagos órabért jelent.
Az egyszerűsített foglalkoztatás közterheinek február 1-jétől bekövetkezett emelése miatt számos szegmensben, így tavalyhoz képest a mezőgazdasági és vendéglátási idénymunkák területén is megnőhet az igény a diákok iránt, akiknek a költségelőnye immár kiugró lett a foglalkoztatók számára – akár további órabéremelés mellett is. Szintén változást jelent a korábbiakhoz képest, hogy a távol-keleti konkurencia dömpingszerű megjelenése padlóra küldte a hazai e-kereskedelmi cégeket, akik idén jóval kevesebb diák munkájára tartanak igényt. Emellett telítődni látszik az IT-szektor is, amelynek mostanra többé-kevésbé sikerült kezelnie a korábbi permanens munkaerőhiányt.
A diákmunkával elérhető jövedelem vonzerejét az is növeli, hogy 2022 óta SZJA-mentes a 25 év alatti munkavállalók jövedelme. Ez azt jelenti, hogy például egy diákszövetkezetben foglalkoztatott tanuló teljes egészében megkaphatja a bruttó órabérét, ami a jelenlegi átlagot jelentő 2150 forint esetében 323 forinttal nagyobb jövedelmet jelent óránként. A nyári időszakra kínált alapórabéreket pedig számos esetben teszik még vonzóbbá olyan kiegészítő juttatásokkal, mint a műszakpótlék, a heti minimum 2-3 műszak esetén járó jelenléti bónuszok, vagy éppen céges busszal történő szállítás a lakóhely és a munkahely között. Emellett egyre több helyen érhető el a diákok számára a hibrid munkavégzés lehetősége, ami érezhetően elősegíti a Z generáció munkaerőpiaci integrációját
– emelte ki Pénzes Lili, a Trenkwalder diáküzletágának operatív vezetője.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Bár már javában zajlik a jelentkezés a felajánlott pozíciókra, aki a tanulmányi szünetben szeretne munkát vállalni, egyelőre még rengeteg lehetőség között válogathat. A jelentkezés során komoly előnyt jelent, ha valaki – a jellemzően heti 20-25 órára vállalt – munkaidejének beosztásával rugalmasan tud alkalmazkodni a foglalkoztató cég igényeihez.
Az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet tapasztalatai egyébként számos, a Z generációval kapcsolatos sztereotípiát megcáfolnak, így például azt is, hogy ez a korosztály minden eddiginél gyakrabban váltogatja munkahelyét. Az irodai/szakmai pozíciókban elhelyezett diákok 86 százaléka a felvételt követő egy év után is ugyanannál a cégnél maradnak, és egyre jellemzőbb az is, hogy a diplomaszerzést követően a cég saját állományába veszi át a végzett hallgatót.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Berobbant a grillszezon: mutatjuk, mik lesznek az idei újdonságok
Egzotikus ízek is megjelentek a PENNY kínálatában.


