A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 36,13 pontos, 0,04 százalékos csökkenéssel 96 023,77 ponton zárt kedden.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 62,29 pontos, 0,09 százalékos emelkedéssel, 71 805,06 ponton zárt szerdán.
A részvénypiac forgalma 6,2 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Czibere Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: a vezető részvények közül az OTP és Richter erősödött, a magyar részvényindexet a Mol húzta vissza. Az olajpapír árfolyama jelentősebben esett, valószínűleg annak a hírnek a hatására, amely szerint mostantól a Barátság kőolajvezetéken érkező olaj szállítási költségeit - a fehérorosz-ukrán határtól - a Mol állja, míg ezt korábban az eladó fizette - jelezte az elemző. Hozzátette, hogy a nemzetközi hangulat is inkább kedvezőtlen.
A Mol árfolyama 32 forinttal, 1,22 százalékkal 2584 forintra csökkent, 1,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 150 forinttal, 0,83 százalékkal 18 200 forintra erősödött, forgalmuk 3,5 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,2 százalékkal 1016 forintra esett, forgalma 194,7 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 50 forinttal, 0,47 százalékkal 10 700 forintra nőtt, a részvények forgalma 841,2 millió forintot ért el. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 6529,48 ponton zárt szerdán, ez 58,85 pontos, 0,89 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Többtucat termék árát csökkentette a Lidl: ezeknél a leglátványosabb a változás
Az árréstoppal érintett termékeken kívül is jelentős árcsökkentéssel találkozhatnak a vásárlóka a Lidl boltjaiban.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


