16 °C Budapest
Interest rate finance and mortgage rates. Wooden block with percentage sign on many level of stack of coin. Financial growth, interest rate increase, inflation, sale price and tax rise concept.

Ez a részvény húzta fel ma a BUX-ot: jól jártak a befektetők

MTI
2024. december 11. 19:39

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 190,57 pontos, 0,24 százalékos emelkedéssel, 80 530,65 ponton, új történelmi csúcson zárt szerdán.

A részvénypiac forgalma 14,0 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. Szemán Péter, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője elmondta: átlag feletti forgalom mellett új történelmi csúcson zárt a a BUX. Az olajárak emelkedése támogatta a Mol erősödését, a kisebb kapitalizációjú cégeknél pedig folytatódott a 4iG ralija, a keddi 8,9 százalék után a papír árfolyama 3,6 százalékkal erősödött szerdán.

A Mol 44 forinttal, 1,65 százalékkal 2716 forintra erősödött, 1,9 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 20 forinttal, 0,09 százalékkal 22 080 forintra csökkent, forgalmuk 8,7 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 12 forinttal, 0,92 százalékkal 1 292 forintra esett, forgalma 486,5 millió forint volt.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A Richter-papírok árfolyama 50 forinttal, 0,46 százalékkal 10 750 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 6944,02 ponton zárt szerdán, ez 71,14 pontos, 1,04 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. május 27. 20:47
Több, egymástól független megbízható forrás is azt állította lapunknak, hogy felmondott a napokban S...
Holdblog  |  2025. május 27. 09:00
Hogyan tervezz okosan a gyorsan változó pénzügyi és adózási környezetben? Gyere el június 3-án Győrb...
Kiszámoló  |  2025. május 24. 18:50
Folytatva a szombati sorozatot, most egy tízéves cikket teszek ki. Mostanra már minden végzős diák t...
ChikansPlanet  |  2025. május 23. 16:59
Afrika szívében, Kenya, Uganda és Tanzánia határain húzódik meg a kontinens legnagyobb édesvízi tava...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. május 28. szerda
Emil, Csanád
22. hét
Május 28.
A Kihívás Napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
OSZAR »