29 °C Budapest

Lelassult a budapesti lakáspiac: erre már régóta vártak, most éri meg lakást venni?

2020. június 9. 10:55

Április 9-én mutatta be legfrissebb lakáspiaci jelentését az MNB. Ebből kiderült többek között, hogy az új koronavírus-járvány már egy jócskány lelassult állapotában érte a magyar lakáspiacot; a tranzakciószámok beszakadtak; több hosszú távra kiadott bérlemény lett Budapesten, itt árcsökkenés is történt.

Az új koronavírus-járvány már egy jócskány lelassult állapotában érte a magyar lakáspiacot 

- mondta el Nagy Tamás, az MNB főosztályvezetője, a jegybank április 9-én tartott sajtótájékoztatóján, aminek témája a legfrissebb lakáspiaci jelentés volt. Ebben bemutatására került többek között, hogy 2019 végén már országosan stagnáltak a lakásárak, sőt a fővárosban már áresést is megfigyeltek. Ehhez képest országosan az I. negyedév végére 12,3 százalékos lakásárdinamika volt megfigyelhető, Budapesten ez viszont már csak 9,5 százalékos volt. Sőt, idén áprilisban már csak 6 százalékkal kerültek többe átlagosan a budapesti lakások 2019 áprilisához képest.

A jelentés bemutatja azt is, hogy 2019. második részében már érdemben csökkentek a hazai tranzakciószámok. Országosan 10 százalékkal, Budapesten viszont több mint 25 százalékkal. 2020 elején azonban ezek a számok mégjobban bezuhantak. Áprilisban, a mélypontkor Budapesten 70 százalékkal csökkentek a tranzakciószámok, országosan ez 58 százalék volt.

Az új lakások száma is jócskán csökkent 2020. első negyedévében: Budapesten mintegy 15 százalékkal volt kevesebb 2019. hasonló időszakához képest. Az átadások száma azonban nőtt, de ez csak azért van, mert rengeteg hazai projekt érdemi csúszásban van. A csúszások átlagos mértéke pedig már majdnem eléri a négy negyedévet.

Nagy Tamás beszámolt arról is, hogy Magyarországon megnőtt a tipikus alku mérete, főként Budapesten. Ez azt jelenti, hogy az eladók tipikusan sokkal nagyobb mértékben mérsékelték a hirdetési árat a hirdetés ideje alatt. Országosan mintegy 4 százalékkal, Budapesten pedig 3 százalékkal csökkentek általában az árak a hirdetések ideje alatt. Mindez történt úgy, hogy 2020. első negyedévében igen jellemzővé vált a járvány miatt az eladói kivárás.

JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A jelentés kitért arra is, hogy az új koronavírus-járvány azonnal éreztette a hatását a bérlemények piacán is, főleg Budapest belső kerületeiben is. A hosszú távú bérletre kínált lakások száma itt 10 százalékkal megugrott, miközben átlagosan 20 százalékos árcsökkenés volt megfigyelhető ugyanitt.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. június 18. szerda
Arnold, Levente
25. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
OSZAR »