A hazai természetes vizek 96,5 százaléka jó vagy kiváló minőségű, és biztonságosan lehet fürdőzni.

Majdnem tíz százalékot emelkedett egy év alatt a nyaralók országos átlagára. A Balaton népszerűsége megkérdőjelezhetetlen, a vízparti ingatlanok pedig a települési átlag kétszeresét érik, köztük van olyan új építésű projekt, amelynek kínálati négyzetméterára már meghaladja a 4 millió forintot.
Az elmúlt hat hónapban a lakáspiac mellett a nyaralópiac is fokozatosan lendületet vett, kommentálta Soóki - Tóth Gábor, az Otthon Centrum elemzési vezetője az említett időszak adatait. A szakember elmondta, hogy országos átlagban 535 ezer forintos négyzetméteráron cseréltek tulajdonost a nyaraló besorolású ingatlanok, ami 9,1 százalékos áremelkedést jelent az egy évvel korábbi értékhez képest. A kereslet azonban változatlan maradt. Az 1,9 százalékos keresletcsökkenés hibahatáron belülinek számít, tekintve, hogy az igazi roham csak most indul majd a nyaralókért, jegyezte meg a szakember, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy jelentős árbefolyásoló tényező a nyaraló elhelyezkedése és állapota. A vízparttól távolabbi és felújításra szorulókat átlag alatti, a vízparti (vagy annak közelében található) és jó állapotúakat pedig jóval átlag feletti áron lehet értékesíteni.
A legnagyobb üdülőövezetben, vagyis a Balatonon négyzetméterenként 658 ezer forintos átlagáron cseréltek tulajdonost az önálló ingatlanok. Ez az ár mindössze 1,1 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A legmagasabb négyzetméterárakkal a Balaton Keleti-medencéjének nagyobb településein kell számolni: Balatonalmádiban 772 ezer forint, Siófokon 869 ezer, Fonyódon 934 ezer az átlag. A rekorder ezúttal a nyugati-medence települései közül került ki, mivel Badacsonytomajban egymillió forint feletti átlagár volt irányadó az elmúlt hat hónapban. Ugyanakkor a nyugati-medence még mindig az olcsóbb területek közé tartozik, például Balatonmáriafürdőn átlagosan 563 ezer forintot, Balatonfenyvesen 511 ezer forintot kértek négyzetméterenként a tulajdonosok. Ezek az összegek azonban az átlagárat jelentik, így akár egy településen belül is komoly különbségek alakulhatnak ki az állapot és az elhelyezkedés, de legfőképp a vízparttól való távolság függvényében. A Balatonra kifejezetten érvényes, hogy a vízparti ingatlanok a település átlagos négyzetméteráránál kétszer drágábbak.
A balatoni árszintet egyedül a Velencei-tó közelíti meg. Az említett időszakban mért átlag érték 633 ezer forint négyzetméterenként, ami 10,7 százalékkal múlja felül az egy évvel ezelőttit. Ennél jóval olcsóbb a Tisza-tó térsége, ahol a fajlagos átlagár 250 ezer forint, ám az elmúlt évhez képest százalékosan ez is kétszámjegyű áremelkedést jelent. A nagyobb városok – Tiszafüred és Abádszalók – ennél jelentősen drágábbak, míg a kisebb települések az átlagnál olcsóbbak. A vízparti ingatlanok négyzetméterára itt is a települési átlag duplája, vagyis meghaladja a félmillió forintot.
Az új építésű lakásoknál az átlagárhoz képest két-két és félszeres szorzó az irányadó: Siófokon átlagosan 1,9 millió forintért hirdetik az új lakásokat, míg Balatonfüreden 2,1 millió forintot ér egy négyzetméter. A vízpartiak ebben a szegmensben is drágábbak: előfordul olyan projekt, amelynek kínálati négyzetméterára meghaladja a 4 millió forintot.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Ma már a kisebb balatoni településeken sem lehet olcsó, új építésű ingatlanhoz jutni, az átlagár ezekben a helységekben is 2 millió forint, sőt néhány vízparti projekt esetében a 3 millió forint feletti kínálati négyzetméterár sem ritka.

Durva adót vethetnek ki a gázzal fűtő magyarokra: 40 százalékos drágulás sem kizárt, ha ezt meglépik
Az Európai Unió 2027-től új szén-dioxid-alapú adót tervez bevezetni az otthoni gázfűtésre és közlekedésre, ami jelentősen növelheti a háztartások rezsiköltségeit.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.


