Vasárnap sokfelé 30 fok fölé emelkedhet a hőmérséklet, de már szombaton is nyaldosva lesz a 30 fok.
Magán horgásztavak akár több százezer forintot is képesek fizetni horgászoknak egy-egy kapitális balatoni pontyért, de egy kisebb, öt-tíz kiló közötti példány esetében is megadják a kilónkénti tízezer forintot. Harminc kiló feletti, tehát igazán kapitális balatoni pontyért külföldi horgásztó egymillió forintot is adott már.
A nagy pénztől nem csoda, hogy egy-egy (vagy több?) pontyhorgász kísértésbe esik, ami persze nem mentség - nyilatkozta Nagy Gábor, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. horgászturisztikai menedzsere. A Sonline cikke szerint élőhal-szállításon bukott le az a horgász is, aki 2012-ben és 2013-ban is a legtöbb halat fogta ki a Balatonból a fogási naplók alapján.
A zrt. halőrei különös figyelmet fordítanak az élőhal-elvitel tilalmára, a horgásztavak idézett "átvételi árainak" tudatában nem véletlenül.
A 2012 óta érvényes Balatoni Horgászrend értelmében "a szabályosan kifogott és elvinni kívánt, méretkorlátozással védett halat a horgász még a vízparton köteles gyorsan és kíméletesen megölni, az élő hal szállítása tilos". A pecások között ezt sokan tartják értelmetlennek, ám a halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló jogszabály is megerősíti: "A szabályosan kifogott és elvinni kívánt halat a vízpartról elszállítani gyorsan és kíméletesen leölve szabad. A 30 cm-nél kisebb testhosszúságú hal elszállítható élve is, kizárólag olyan tárolóedényben, amely biztosítja a számára a szükséges oxigéntartalmú vizet, és minimalizálja az állatot érő stresszhatásokat."
A keresletet a magán horgásztavak generálják - magyarázza a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. horgászturisztikai menedzsere. A lebukás veszélye a hal szállítása közben áll fenn, a legnagyobb eséllyel a legkisebb láncszem, maga a horgász bukhat meg, hiszen a szereplők közül őt ellenőrzik a leggyakrabban: halászati őrök, rendőrök.
A törvényi tiltáson túl problémát okoz az is - tudjuk meg Nagy Gábortól -, hogy a nagy testűre nőtt, ebből kifolyólag minden bizonnyal kitűnő genetikájú hal a Balatonból egy kis tóba kerülve jelentős súlyvesztést szenved el és az a sors vár rá, hogy talán hetente vagy havonta megfogja egy horgász, majd visszaengedi az új otthonául szolgáló vízbe.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
De a halbetegségek terjedésének is magas a kockázata állatorvosi ellenőrzés nélküli halszállítmányok esetében. Persze, nem csak pontyok "költöznek". A zrt. tavaly ősszel figyelt fel rá az egyik internetes horgászfórumon: egy pecás kapitális csukákkal pózol, a kép alá azt írta: "balatoni, de ide költözött", "ő is új otthonra lelt", "vérfrissítés a Balatonból". Megadta az új "otthont" jelentő tó nevét is. A társaság szakemberei álnéven, privát üzenetben megkeresték, mint akik szintén szeretnének ilyen méretű halakat áttelepíteni. A válasz: "Füreden horgászom a barátom jóvoltából, ha meg keleti a szél, átmegyünk Örvényesre, az a védettebb. Ezeket a halakat a tilalom után fogtuk közvetlenül, és lehoztuk egy kis vérfrissítésnek. 5-7-9 kilósak voltak, jel került rájuk. Kétszáz literes hordóban utaztak (kb. egy óra az út) fektetve, félig vízzel. Hoztunk így már süllőt, dévért is. Az idő hideg volt. Melegben meg se próbáld!"
Az esetet jelentették az illetékes megyei halászati hatóságnál, de a képeket és az üzenetváltást nem tekintették elegendőnek bírság kiszabására. - A problémát minden bizonnyal csak a kereslet megszűnése oldaná meg - teszi hozzá Nagy Gábor.

Így bukhatsz a török riviérán 530 ezer forintot pár nap alatt: csúnyán ráfázhat, aki erre nem figyel
Nyakunkon a június – a következő hetekben, hónapokban sokan veszik majd nyakukba a világot, és mennek hosszabb-rövidebb távolságokra nyaralni.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Többtucat termék árát csökkentette a Lidl: ezeknél a leglátványosabb a változás
Az árréstoppal érintett termékeken kívül is jelentős árcsökkentéssel találkozhatnak a vásárlóka a Lidl boltjaiban.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


