Több mint hetven éve nem tapasztalt májusi hőségre készülhet Spanyolország a következő napokban.

Tavalyhoz képest átlagosan 10 százalékkal emelkedett az átlagár a Balatonnál. A legnépszerűbb településeket vizsgálva azonban kiderült, hogy sok helyen még ennél is nagyobb százalékos változást mutat az átlagár: Balatonalmádiban például majdnem 29 százalékkal fizetnek többet egy főre éjszakánként az előfoglalók, mint 2023 hasonló időszakában. A szállástípusok közül leginkább a panziók drágultak a magyar tengernél. Mint az egyik legnagyobb hazai szállásportáltól megtudtuk, az előfoglalásokat jellemzően júliusra és augusztusra adják le a nyaralást tervezők, de idén erős trendnek látszik a last minute foglalás.
2024-ben az április 17-ig megtett nyári előfoglalások alapján a bruttó szobaárbevételből és a vendégéjszakákból számítva az átlagos foglalási ár fejenként egy főre idén 12 429 Ft, amely tavalyhoz képest - ugyanezt az időszakot vizsgálva - közel 10%-os növekedést jelent - közölte a Pénzcentrum kérdésére a Szallas.hu.
Mint a részletes balatoni adatokból kiderült: az átlagár legnagyobb változása jelenleg Balatonalmádinál ment végbe, ahol tavaly átlagosan 11 198 Ft/fő/éjszaka áron foglaltak az év elejétől április közepéig, ez 2024-re 14 421 forintra emelkedett. Ennek azonban az az oka, hogy a Szallas.hu Balatonalmádiban lévő négycsillagos szobakínálata nőtt, és ennek kereslete is, ami magával húzta felfelé az átlagárat és így ennek változását is.
Az egyik legnagyobb hazai szállásportál szerint a 10 legnépszerűbb település közül mindenhol emelkedtek az átlagárak, Almádi után sorrendben a második helyen Balatonfüred áll (+17,31%), a harmadik pedig Keszthely, ahol 15,48 százalékkal kerültek többe egy éjszak átlagára egy fő részére, mint tavaly a vizsgált időszakban. Összességében a 10 legkedveltebb balatoni üdülőtelepülésen 9,68 százalékkal nőtt az átlagár.
Egy-egy település átlagárait is befolyásolja, hogy a szálláskínálatban milyen arányban vannak a különböző szállástípusok (hotel, apartman stb.) és kategóriák (pl. 4-5 csillagos hotelek), és mit választanak a vendégek. Fontos kiegészítés, hogy ez egy pillanatnyi állás, a bentlévő foglalásokból számolunk, ezek esetében jelenleg az apartmanokat foglalták többen, tehát összességében most alacsonyabb árat látunk ahhoz képest, amit majd a szezonhoz közeledve és a szezon alatt látunk, amikor már a hoteleket is nagyobb arányban foglalják a vendégek, hiszen elfogytak az olcsóbb helyek
- magyarázta kérdésünkre a szállásfoglaló portál. Így pedig érdemes megvizsgálni a balatoni szállások árának alakulását szállástípusonként is:
Mint látható, legnagyobb mértékben az apartmanok átlagára emelkedett (11,31 %-kal, 9 503 Ft/fő/éjről 10 578 Ft/fő/éjre) viszont a hotelek és a panziók esetében 7 százalék alatti az átlagár emelkedésének mértéke.
A portál szerint az eddigi balatoni nyári foglalások zöme júliusra (47%) és augusztusra (34%) szól, a június (17%) iránt egyelőre kisebb a kereslet. Általánosnak mondható, hogy a júliusi és augusztusi dátumokat foglalják előre a nyári hónapok közül nagyobb mértékben.
Ugyanakkor idén erős trendnek látszik a last minute foglalás, az év eddigi részében a foglalások jelentős részét a leutazás dátumához közel, kb. 1 hónappal vagy annál kisebb időablakkal tették meg, ezzel magyarázható, hogy egyébként az előző évekhez hasonlóan a júniusi dátumok iránt még nem indult meg a kiugró kereslet (+ a júniusi számokra hatással lehet a pünkösdi hosszú hétvége közelsége + a bizonytalanabb időjárás és vízhőmérséklet is a Balaton esetén). Jellemzően a családosok és a nagy társaságok azok, akik ennél korábban foglalnak. Ők önálló medencével vagy jacuzzival rendelkező házakat keresnek, és a legnépszerűbb szállásokat hamar elkapkodják
- tették hozzá.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Flesch Tamás: A Balaton nehéz helyzetben lévő termék
A Balaton egy nagyon nehéz helyzetben lévő termék, hiszen a fő időszaka nagyjából még mindig csupán öt hétre korlátozódik - fogalmazott korábbi interjúnkban Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) elnöke.
Hogy abban az öt hétben mi történik, ki milyen árakkal operál a normális vállalkozótól a szerencselovagig, megjósolhatatlan. Aztán utána a sajtóban megjelennek olyan hírek, árak, amelyeket az ott lévők 5 százaléka ha tapasztalt – ez nem feltétlenül hiteles összkép
- mondta a szakember, aki szerint a hazai turisztikai szektorban az áremelkedés nem követte a költségek növekedését, ami valahol természetes, hiszen a turizmus nem egy kötelező termék: ellenben enni-inni, aludni kell, a fűtésszámlát ki kell fizetni, ugyanakkor utazni nem kötelező. Mint kifejtette, azt nehéz megmondani, hogy mekkora áremelkedés várható 2024-ben.
Én a magyar vidék tekintetében nem látok komoly áremelésre teret, szerintem ez éves szinten egy számjegyű lesz, Budapesten viszont lehet nagyobb is, majd kiderül, hogy mit lehet érvényesíteni. A budapesti szállodapiac erősen exportpiac, meglátjuk, hogy euróban mit tudnak elfogadni a külföldiek, és kérdéses persze az árfolyam is
- tette hozzá Flesch Tamás.
Címlapkép: Balogh Zoltán, MTI/MTVA

Így bukhatsz a török riviérán 530 ezer forintot pár nap alatt: csúnyán ráfázhat, aki erre nem figyel
Nyakunkon a június – a következő hetekben, hónapokban sokan veszik majd nyakukba a világot, és mennek hosszabb-rövidebb távolságokra nyaralni.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Többtucat termék árát csökkentette a Lidl: ezeknél a leglátványosabb a változás
Az árréstoppal érintett termékeken kívül is jelentős árcsökkentéssel találkozhatnak a vásárlóka a Lidl boltjaiban.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


