A nyári szezonban a Balaton környéki kiskereskedelmi láncok jelentős munkaerő-toborzásba kezdtek.

Kapkodják a fejüket a vásárlók a Lidl, Aldi üzletek kasszáinál: a legtöbben nem erre számítottak
Bár mintha az utóbbi időben lassítottak volna őrületes tempójukon a Lidl és az Aldi kasszásai, nem minden vásárló lélegezhetett fel. Legalábbis a Pénzcentrum felméréséből az derült ki, hogy a válaszadók majdnem 60 százaléka nem tudja tartani a tempót a villámgyors pénztárosokkal. Bár a diszkontláncok modellje elvárná, hogy az emberek minél kevesebb időt töltsenek a kasszában, de ez úgy tűnik, Magyarországon nem működik.
Az utóbbi években globális problémává eszkalálódott az Aldi és a Lidl kasszásainak gyorsasága. A villámkezű alkalmazottak ugyanis olyan sebességgel csippantják le az árukat, hogy azzal kevés vásárló tudott lépést tartani. Korábbi cikkünkben felidéztük, hogy egy brit nő az egyik helyi Aldiban ömlott össze, mert nem bírt olyan gyorsan elpakolni, mint ahogy a megvásárolt termékeket beütötte a pénztáros.
A jelenségre Magyarországon is sokan panaszkodtak, azonban az elmúlt hetekben mintha valami megváltozott volna. Legalábbis sokan vették észre, hogy lelassultak a kasszások, több idő van rendesen elpakolni a cuccokat a boltokban. Az Aldi és a Lidl korábban azt mondta, nem utasították a dolgozókat, hogy lassabban kasszázzanak, de a betanítás során "nagy szerepet kap a vevőközpontú hozzáállás".
Ráadásul, mint a Pénzcentrum felméréséből kiderült, nem is mindenki lélegeztetett fel: megkérdeztük ugyanis olvasóinkat, hogy ők tudják-e tartani a lépést a villámkezű pénztárosokkal.
A több mint 31 ezer beérkezett válaszból kiderült, hogy a vásárlók több mint 58 százaléka még mindig gyorsnak érzi a tempót. 41,86 százalék mondta azt, hogy tudja tartani a lépést a kasszásokkal.
A szóban forgó üzletláncok egyébként előnyükként szokták felhozni többek között a gyors bevásárlást. Ez pedig nyilván azzal is jár, hogy a dolgozók nagyobb sebességgel ütik be a megvásárolt termékeket a kasszába.
A nyitva tartó kasszaszámok meghatározás is minden esetben ennek a célnak megfelelően kerül alakításra, így szükség esetén, gyorsan reagálva, a pénztárban ülő kollégák új pénztár nyitásáról is dönthetnek, ezzel is megelőzve a feltorlódást - közölte például a Lidl a téma kapcsán.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Egy korábbi Lidl-dolgozó arról nyilatkozott, hogy bár a boltok azt várják el, hogy az emberek minél kevesebb időt töltsenek a kasszánál, és inkább a rakodópultnál rakodjanak el, ez a magyar vásárlók esetében nem működik:
Szól a vásárló, hogy lassítsak, mert szeretne elpakolni a szatyraiba. Én hiába mondom, hogy ott van egy felület, ahol szabadon pakolhat, nem érti meg. A legtöbb konfliktus abból származik, hogy a vásárlók a diszkontok által elvárt sebességet egyszerűen nem értik meg
- mondta.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


