16 °C Budapest
Fresh baked bread grocery shopping buy

Újabb brutális kenyérdrágulás jöhet: egyre több pénzért örölnek a magyar malmok

2022. október 12. 09:46

Már októberben meglépték a malmok a korábban bejelentett lisztáremelést, az iparás túléléséhez azonban a jövő évtől várható áramárak és a megemelkedett finanszírozási költségek miatt már kormányzati beavatkozásra lehet szükség.

A malmok többsége már most a magas, tonnánkénti 140 ezer forint körüli árú búzából őrli, ezért október elején nagyjából mindegyikük meglépte a korábban beharangozott, kilogrammonként 10 forint körüli áremelést. A VG-nek Lakatos Zoltán, a Gabonaszövetség gabonafeldolgozói tagozatának elnöke, a Hajdú Gabona Zrt. elnök-vezérigazgatója kifejtette, hogy ez azt jelenti, hogy most az 50 kilós, zsákos kiszerelésű liszt nettó átadási árának centruma körülbelül 230 forint körül alakul. 

Bár az exportengedélyek kiadásán némileg lassított az állam, ez a jelenlegi helyzetben nem sokat változtat a piacon, ugyanis az export nem indult be, a minden évben nagy keresletet támasztó olasz vevők például még nem jelentek meg az igényeikkel. Az export beindulását ösztönözheti a gyenge forintárfolyam és a párizsi gabonatőzsde áremelkedése is. Jelenleg azonban csupán a malmok vannak a piacon. Ezen a külföldi vevők aktivizálódása mellett az is változtathat, ha megjelennek keresletükkel a takarmánykeverők is.

Mivel kirívóan gyenge kukoricatermést várnak, és Lakatos Zoltán szerint az ukrán kukoricából sem jut mindenkinek, elképzelhető, hogy az idei szezonban a búza takarmánycélú felhasználása is erősödni fog.

Lakatos Zoltán szerint sok termelő még magasabb búzaárakban reménykedve, és kihasználva azt, hogy elegendő tárolókapacitása és a készletfinanszírozásra elég forrása is van, tartja a búzáját. Ő ennek tudja be, hogy – a lisztpiacon korábban elképzelhetetlennek tartott módon – Romániából és Ausztriából is érkezik liszt Magyarországra. A magyar liszt versenyképtelensége a magas belpiaci búzaárak mellett is feltűnő, hiszen a román lej stabilabb a forintnál, ahogyan az euróárfolyam is inkább egy fordított irányú árumozgásnak kedvezne.

A magyar lisztet csak az tartja kint valamennyire a román piacon, hogy jobb minőséget tudunk előállítani, mint ők

– mondta Lakatos Zoltán.Ez az év még „elketyeg” valahogy, hiszen év végéig majdnem mindenkinek meg van kötve a szerződése az energiaszolgáltatókkal – válaszolta a drasztikusan emelkedő energiaköltségek hatását firtató kérdésre. 

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el,  havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Előrejelzése szerint jövőre nagyobb baj lesz, mivel a 250-280 forintos kilowattóránkénti ár már olyan mértékű költségnövekedés, amit az árak emelésével sem lehet majd lekövetni, hiszen a vásárlóerő is csökken.

Ha januártól valóban ezekkel az árakkal kell számolni, akkor az áramköltség önmagában magasabb lesz, mint eddig volt az összes ráfordítás

– érzékeltette az arányokat. A Hajdú Gabonánál a 23 forintos kilowattóránkénti ár már felment 96-100 forintra, és a jelenlegi helyzet szerint ennek kellene 280 forintra emelkednie.

Az áramszolgáltatók nem nagyon akarnak az árakat hosszabb távon meghatározó szerződéseket kötni a malmokkal, hanem inkább a tőzsdei árakhoz kötnék az ellentételezést – tette hozzá. Bár ezzel az októberi árral erre az évre beárazta magát az iparág, elképzelhető, hogy – ha decemberben már hatnak az új áramköltségek – év végén még hozzányúlnak a liszt árához. 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. május 30. péntek
Janka, Zsanett
22. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
OSZAR »