A Lidl új biztonsági technológiát vezet be a növekvő bolti lopások elleni küzdelem jegyében, követve a Tesco májusi hasonló lépését.

Iszonyú spórolós lesz az idei karácsony: mindössze ennyit terveznek ajándékra költeni a magyarok
A magyarok 46 százaléka 10 ezer forintnál is kevesebbet szán idén szerettei ajándékára. Aki teheti, a beszerzést a novemberi akciókat kihasználva ejti meg, de sokan kivárják a decemberi fizetés megérkezését – derül ki a MediaMarkt friss kutatásából. Eszerint meglepetés ajándékokra az emberek döntő többsége nem igazán vágyik karácsonykor, sokkal inkább olyan hasznos dolgokat szeretnének, amire igazán szükségük van.
A korábbi évekhez képest határozottabb elképzelésünk van a magyaroknak arról, mit is szeretnének karácsonyra, ugyanakkor az ajándékokra szánt szűkös költségkeret miatt valószínűleg sokak számára a kiszemelt tárgy csak vágyálom marad – derült ki a MediaMarkt kutatásából.
A haszontalan apróságok ideje lejárt
Míg a MediaMarkt tavaly karácsony előtti kutatása alkalmával az emberek 38%-a nyilatkozott úgy, hogy örülne ajándékba valami meglepetésnek, akkor is, ha az a valami kevésbé hasznos, addig idén ez az arány már csak 10%. Az emberek relatív többsége (40%) szeretné, ha olyan praktikus dolgokat kaphatna, amire valóban szüksége van – erre leginkább az önálló életet most kezdő húszas, harmincas korosztály vágyik –, a megkérdezettek további 6%-a pedig csak a konkrétan kinézett holminak örülne.
A válaszadók 24%-a tárgyak helyett inkább valamilyen közös élményt, utazást, programot szeretne szeretteivel. Elsősorban a nők és az idősebb, 50+ korosztály preferálná az ilyen jellegű közös ajándékokat. Ugyanakkor a válaszadók közel ötödének (17%) saját bevallása szerint megvan mindene, ezért semmilyen meglepetésre nem vágyik.
Arra vágyunk, amivel az időnk nagy részét töltjük
Majdnem minden második (48%) családban felmerül időnként a műszaki cikk vásárlásának igénye, szüksége karácsony alkalmával, de mindössze 12%-uk szerint jellemző, hogy ezeket a tárgyakat meg is veszik.
A háztartási cikkek közül egyértelműen az olyan jelentős beruházásnak számító nagygépek végeztek a kívánságlista első helyén (18%), mint a mosógép, szárító, sütő, hűtő. Ezekre, valamint a kisebb konyhai és egyéb háztartási munkát megkönnyítő eszközökre leginkább a nők vágynak.
A képzeletbeli dobogó második helyén – holtversenyben a kisgép kategóriával (14% vs. 13%) – a számítástechnikai eszközök szerepelnek. Bár utóbbira pedig a férfiak tartanak igényt nagyobb arányban, összességében az első három leginkább vágyott termékkör mind a két nem esetében azonos. A negyedik helyen van eltérés, itt a nők egy új mobilt, a férfiak viszont inkább egy új konzolt vagy játékot látnának szívesebben a fa alatt. Nemtől függetlenül, a 20 év alattiaknak elsősorban számítástechnikai eszközökre, új laptopra lenne szüksége bevallásuk szerint.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Nem a nagyzolás, hanem a hiány az oka
A legtöbben (40%) azért vágynak a megjelölt termékkategóriára, mert még egyáltalán nincs ilyen eszközük. 40 éves korig ez a döntő indoka az új készülék iránti igénynek, 40 év felett pedig a korszerűsítés, vagy a régi, elromlott gép pótlása. Az összes válaszadó több, mint negyede (27%) cserélné korszerűbbre meglévő gépeit, és ötödük pedig a régi, tönkrement gépek miatt vágyik a cserére. Pusztán a fejlettebb technológia vagy a jobb funkciók mindössze a válaszadók 4%-át motiválja.
Tapasztalataink szerint a Black Friday – avagy a mi esetünkben Black November – klasszikusan az az időszak, amikor az emberek egy ideje már tervezett, halogatott vásárlásokat valósítanak meg. Ilyenkor általában a már régóta vágyott termékkel kapcsolatban pontos elképzeléseik vannak, amire akár az online ajánlatok között is lecsaphatnak. Azonban ilyen esetekben is javasoljuk az üzletekbe ellátogatást, hogy biztosan azt kapjuk, amit szeretnénk, hiszen más az interneten nézegetni egy terméket, és más a kezünkbe fogni, kipróbálni, Sőt, a szaktanácsadók rámutathatnak olyan tulajdonságaira az eszköznek, ami az online leírásban esetleg nem domborodott ki, és segíthet dönteni két termék közötti hezitálás esetén még akkor is, ha végül otthon, online rendeljük meg
– tanácsolja a vásárlást fontolgatóknak Magyar Norbert, a Media Markt Magyarország kereskedelmi igazgatója.

Fellélegezhetnek a magyarok a boltok kasszáinál: nagyon jó hírt kaptak, a tej- és tojásárakat érinti
Megállapítható, hogy az ellátási láncban a jövedelmi viszonyok a termelői és a feldolgozói szint felé tolódtak el
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Milliárdos biznisz a háttérben: a göngyölegtisztítás lehet a magyar beszállítók aduja
Pirint Tamást, a Logicon Invest ügyvezetőjét kérdeztük.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


