25 °C Budapest
Mézeskalácsárus a Romerberg karácsonyi vásáron. Frankfurt, Németország

Újabb sokkoló árak egy karácsonyi vásárban: 700 forint egy zsíroskenyér, 3000 a kókuszkocka

2024. december 4. 19:00

A karácsonyi vásárokkal a Pénzcentrumnál minden évben foglalkozunk, elsősorban munkaerőtoborzás és a kinti árak kapcsán. Ám úgy tűnik, az idei az árak idén keményebben vágnak oda a vásárlóknak, mint valaha. Lássuk, mennyit kérnek el például egy kókuszkockáért valamelyik budapesti horror vásárban.

Korábban már több budapesti karácsonyi vásár árairól is beszámoltunk, amelyen bizony eszement árakról számoltak be a látogatók. A Vörösmarty-téren például 5500 forint egy gulyásleves. De volt volt olyan hely is, ahol 76 ezer forintba került egy béleletlen kesztyű. Legutóbb pedig arról írtunk, hogy egy kürtöskalácsozóban alkalmi munkával akár 1 millió forintot is megkereshet egy dolgozó csak decemberben. 

700 forintos zsíroskenyér, 3000 forintos kókuszkocka

Az egyik népszerű budapesti vásárban olyan árakkal találkozhatunk, amik még a legelszántabb gasztrofanatikusokat is elgondolkodtatják. Egy, a Félelem Étterme csatorna által frissen feltöltött TikTok-videóban például az látható, hogy egy szelet zsíroskenyérért 700 forintot kérnek el – igen, jól olvastad, a klasszikus kenyér-liba- vagy disznózsír-kombó ennyibe kerül.

És ha azt hinnéd, hogy egy szelet süteményben megtalálod a vigaszt, készülj fel:

Egy kókuszkockáért 3000 forintot kérnek el

Ehhez képest már-már ajándéknak tűnik egy kürtőskalács vagy egy forró tea ára, de még ezekért is bőven mélyen a zsebedbe kell nyúlni.

@felelemetterme

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el,  havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

♬ eredeti hang - ꜰÉʟᴇʟᴇᴍÉᴛᴛᴇʀᴍᴇ

Luxus marhapörkölt: 9500 forint egy adagért

De mint a fenti videóban látható, a csúcs talán a vörösboros marhapörkölt ára: egyetlen adag 9500 forintba kerül a vásárban. Persze, ha valami különleges gourmet-élményt kapnánk ennyiért, talán más lenne a helyzet, de a látogatók szerint itt egy teljesen átlagos fesztiválkajáról van szó. A videó alatt a kommentelők többségében elégedetlenek az ár-érték arányokkal

Mitől ennyire drágák ezek az ételek?

Az árakat látva sokakban felmerül a kérdés: mi indokolhatja ezeket a borsos összegeket? Az árusok szerint a helypénz, a magas rezsiköltségek és a prémium alapanyagok ára mind közrejátszanak, de a vásározók zöme úgy érzi, hogy ezek az összegek már túlmutatnak a megszokott haszonkulcsokon.

Van, aki így is fizet

Mindezek ellenére a vásár látogatottsága nem csökkent, sőt, sokan éppen a különleges gasztronómiai kínálat miatt keresik fel a helyszínt. Az viszont biztos, hogy aki nem akar egy kisebb vagyont költeni, annak érdemes alaposan megnéznie, mire adja ki a pénzét. A kérdés csak az, hogy meddig hajlandóak a látogatók elfogadni az egyre emelkedő árakat – és hogy a következő vásáron mi lesz az a tétel, ami újabb árrekordot dönt meg.

Szerencsére van alternatíva: nemrég összeszedtünk néhány olyan adventi/karácsonyi vásárt, ahol barátibb körülményekre lehet számítani. A cikket itt olvashatod el:

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 31. szombat
Angéla, Petronella
22. hét
Május 31.
A Testvérek Napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
OSZAR »