Új szabályozást vezetett be, amely szerint pénzbírságot szabnak ki azokra az utasokra, akik a repülőgép landolása után felállnak,

Nem gyógyított, csak azt mondták: gigabírságot kapott megtévesztés miatt egy cég, sok magyart vertek át
Kisgyermekes szülőknek ajánlott termékekkel tévesztette meg a fogyasztókat egy szlovákiai vállalkozás – tárta fel a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A cég a Babybeet márkájú illóolajokkal és balzsamokkal, mint kozmetikai termékekkel kapcsolatban úgy alkalmazott egészségre és gyógyhatásra vonatkozó állításokat, hogy azok megalapozottságát nem tudta igazolni. A jogsértésekért a GVH Versenytanácsa 14 millió forint bírságot szabott ki a vállalkozásra.
Az EC Global SVK s.r.o. vállalkozás a kereskedelmi kommunikációja során vélhetően megtéveszti a fogyasztókat - ezt tárta fel a GVH viszgálata, amely még tavaly nyárom indult.
A GVH eljárása megállapította, hogy a Babybeet termékeket forgalmazó cég tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot valósított meg, amikor az általa forgalmazott illóolajokat és balzsamokat, mint kozmetikai termékeket megalapozatlan egészségre vonatkozó, illetve gyógyhatás állításokkal (pl. „erősíti az immunrendszert”, „segíti a jobb alvást”, „segít az allergia csökkentésében”, „kezeli a náthát és az influenzát”, „enyhíti a növekedési fájdalmakat”) népszerűsítette.
A GVH eljárása azt is feltárta, hogy a vállalkozás a termékeit az általa létrehozott, valós szakmai szervezeti hátteret nélkülöző „Pediatrikus Aromaterápia Szakértői Egyesület” Facebook profillal jogsértő módon reklámozta. Azt a hamis benyomást keltették, mintha a szakértői egyesület egy független szervezetként eljárva ajánlaná az érintett kozmetikumokat, illóolajokat. A vállalkozás nemcsak a magyar jogszabályokat sértette meg, hanem a vonatkozó európai uniós rendeletet is.
A GVH Versenytanácsa a jogsértések következményeként 14 millió forint bírságot szabott ki a szlovákiai vállalkozásra és megtiltotta a magatartás további folytatását. A nemzeti versenyhatóság súlyosító körülményként vette figyelembe, hogy a cég kereskedelmi kommunikációja kifejezetten kisgyermekes szülőket, családokat célzott.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A Gazdasági Versenyhivatal különösen nagy figyelmet fordít azon vállalkozások, illetve termékek vizsgálatára, amelyek esetében a kereskedelmi kommunikáció időseket, betegeket, vagy például kisgyermekes szülőket, családokat céloz. Az üggyel kapcsolatban a GVH hangsúlyosan felhívja a vállalkozások figyelmét, hogy kereskedelmi kommunikációjuk során minden esetben valós, és igazolható állításokat tegyenek.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


