Womans hands with a shopping cart in the market

Elképesztő, ami a magyar boltok kasszáinál folyik: a legtöbb vásárló ennek biztosan nem örül

2025. május 9. 13:01

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint idén áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 4,2%-kal haladták meg az előző év azonos havi értékeket, míg idén márciushoz viszonyítva átlagosan 0,2% volt az áremelkedés mértéke. Ez azonban csak az átlag – a Pénzcentrum elemzéséből kiderül, hogy egyes termékek a fentieknél akár lényegesebb nagyobb mértékben drágultak meg a vizsgált időszakban.

Áprilisban folytatódott a fogyasztóiár-index csökkenése – míg márciusban még 4,7%, addig áprilisban már csak 4,2% volt a pénzromlás mértéke. Bár ez az idei év eddigi legjobb eredményének számít, ugyanakkor azt érdemes megjegyezni, hogy a tavalyi év nagy részében még 4% alatt maradt az árindex.

Ráadásul továbbra is elmondható, hogy az élelmiszerárak az átlagos fogyasztóiár-indexnél nagyobb mértékben emelkednek – ezeknél a termékeknél már 5,4%-os volt az áremelkedés tavaly áprilishoz viszonyítva. De nézzük is meg, melyek voltak az elmúlt egy év topdráguló termékei, illetve mik drágultak meg leginkább idén márciushoz viszonyítva.

Luxus lesz a kávé

Amennyiben megvizsgáljuk a KSH által közzétett, 176 szolgáltatás és termék árát tartalmazó listáját, úgy azt látjuk, hogy év/év alapon az őrült kávé átlagára emelkedett a legnagyobb mértékben – míg tavaly áprilisban 1 320 forintot kértek el egy csomagért, addig egy évvel később már 1 850 forintot, ami 40,2%-os áremelkedést jelent.

A második topdráguló a Pall Mall cigarettadohány, amelynek csomagja tavaly áprilisban még 3 100 forint volt átlagosan, ellenben egy évvel később már 4 100 forint. Mindez 32,3%-os áremelkedést jelent. De ugyancsak 30% feletti, vagy a körüli áremelkedést regisztrálhatunk a liszt (30,9%), a dobozos narancslé (30,5%), a napraforgó-étolaj (28,5%), az UHT tej (28,3%) és a tojás (27,5%) esetében is.

A top10 drágulók utolsó három tagja is bőven 20% feletti mértékben drágult az elmúlt év során – a fejes káposzta átlagára 25,3%-kal, a fehér boré 23,6%-kal, míg a mogyorós tejcsokoládéé 23,1%-kal emelkedett a vizsgált időszakban.

 A felsoroltakon kívül további 63 olyan termék található a KSH listájában, melyek árai 5%-ot meghaladó mértékben drágultak 2024 áprilisa és 2025 áprilisa között. Ez tehát összesen 73 termék, ami a vizsgált 176-nak már a 41,5%-a.

JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Igaz, a listában olyan termékek is találhatók, melyek árai akár jelentős mértékben csökkentek tavaly áprilishoz viszonyítva. Példának okáért, a párizsi felvágott kilónkénti átlagára a 2024 áprilisi 2 700 forintról 2 090 forintra mérséklődött, ami 22,6%-os csökkenést jelent.

Akár havi szinten is történhet jelentős áremelkedés

Nem csak év/év, hanem akár havi szinten is regisztrálhatunk jelentős áremelkedéseket. Amennyiben az idén áprilisi árakat az idén márciusi árakhoz viszonyítjuk, úgy a legnagyobb mértékben a Pall Mall cigarettadohány ára emelkedett, nevezetesen 3 100 forintról 4 100 forintra. Mindez 32,3%-os áremelkedést jelent.

Közel 10%-ot, egészen pontosan 9,3%-ot drágult a vezetékes gáz köbmétere is, de további terméket, szolgáltatást is találhatunk az 5-10%-os sávban. A lista harmadik helyén ugyancsak egy dohányterméket találhatunk – a multifilter cigaretta csomagja 9%-kal nőtt egy hónap alatt. Hasonló mértékben, 8,7%-kal drágultak a szállodai szobák is.

A fentieken kívül a mosópor 7,6%-kal, a fejes káposzta 7%-kal, a szárazkolbász 6%-kal, a panziós szobák 5,7%-kal, a mogyorós tejcsokoládé 5,1%-kal, míg a fogkrém 5%-kal drágult március-április viszonylatában.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. május 28. szerda
Emil, Csanád
22. hét
Május 28.
A Kihívás Napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
OSZAR »