25 °C Budapest
Szoktál műanyagot venni?

Ilyen bankkártyákkal vásárol a magyar elit: elképesztő, mikre lehet használni

2025. május 16. 10:05

A bankszámlákhoz kapcsolódó költségek egyik legkönnyebben megfogható tétele - a számlavezetési díjon kívül – a számlához kapcsolódó bankkártya díja, melynek éves fix díja van, így azt nem befolyásolja, hogy maga az ügyfél egyébként milyen tranzakciókat hajt végre a számlán, hogyan használja ezt. A jellemzően évi 5-10 ezer forintos díjért cserébe lényegében mindössze egy olyan eszközt kapunk, amivel fizetni illetve készpénzt felvenni tudunk. Csakhogy léteznek olyan bankkártyák is, melyekhez a fentieken túl egyéb szolgáltatások is kapcsolódnak. Igaz, ezek éves díja is jóval magasabb, ráadásul nem is igényelheti őket akárki. Ezek a prémium betéti kártyák.

Idén év elején sok szó esett a bankszámlákhoz kapcsolódó díjakról, költségekről, amit az okozott, hogy a bankok először jelentős díjemeléseket, majd a Nemzetgazdasági Minisztérium javaslatára 2026. június 30-ig díjcsökkentéseket jelentettek be. A téma kapcsán többször elhangzott, hogy a Bankmonitor becslése szerint egy átlagos magyar évi banki költségei megközelítőleg 50 ezer forintot tesznek ki.

Ugyanakkor a fenti átlag szórása igen nagy lehet, ami azzal magyarázható, hogy a tényleges banki költségek nagyságát nagyban meghatározza, hogyan használja egy-egy ügyfél a bankszámláját – hányszor utal, van-e és mennyi csoportos beszedési megbízása, mekkora összegű készpénzt és hány részletben vesz fel stb. Mindez azért nem mindegy, mert a felsorolt tranzakciók nem csak banki díjakat, hanem az állam által kiszabott tranzakciós illetéket is vonnak magukat után, tehát ezek akár jelentős mértékben is megdobhatják az alap banki költségeket. Könnyen lehet, hogy ugyanabban a bankiszámlacsomagban A ügyfélnek lényegesen magasabbak a banki díjai, mint B ügyfélnek, pusztán az eltéri számlahasználatból adódóan.

Vannak azonban fix, könnyen meghatározható díjtételek – jellemzően ilyen maga a számlavezetési díj, illetve a bankkártya éves díja. Utóbbit általában egy összegben, esetleg havi bontásban vonja le a bank, összege pedig jellemzően 5-10 ezer forint éves szinten. Ez azonban csak az alap bankkártyákra igaz, ugyanis vannak olyan prémium betéti kártyák, amelyek éves díja ennek akár a sokszorosát teszi ki. Igaz, ezekhez egyéb szolgáltatások is járnak, továbbá nem is az átlagos ügyfélkört célozzák velük.

Prémium betéti kártyák

A prémium betéti kártyák alapvetően olyanok mint a hagyományos bankkártyák, ám azok nem csak fizetési eszközként szolgálnak, hanem egyéb szolgáltatást és kedvezményt is kínálnak tulajdonosaik számára. A fentieken túl az is elmondható róluk, hogy elsősorban a magasabb jövedelemmel, és/vagy jelentős megtakarítással rendelkező ügyfelek számára kínálják őket, akik hajlandók plusz költségeket vállalni a kártyákhoz járó extra szolgáltatásokért.

Az egyik legtipikusabb ilyen extra szolgáltatás a prémium bankkártyákhoz kapcsolódó utasbiztosítás, de ilyen extrák lehetnek még a kártya különleges megjelenése, soron kívüli ügyintézés a bankfiókban, kedvezőbb devizaárfolyamok, díjmentes/kedvezményes készpénzfelvétel, vásárlások utáni pénzvisszatérítés, asszisztencia szolgáltatások stb.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Borsos árak

Mint már utaltunk rá, az extra szolgáltatások extra díjakkal járnak. A Pénzcentrum kérésére a Bankmonitor által készített összeállításból jól látszik, hogy számos prémium betéti kártya éves díja a 20-30 ezer forintos sávban mozog, de vannak olyan kártya is, amelynek éves díja 100 forint híján eléri a 100 ezer forintot.

Megéri?

A prémium betéti kártyák tehát számos előnyt, kényelmi szolgáltatást kínálnak, ezek azonban nem járnak ingyen. Értelemszerűen ezeket csak akkor érdemes igénybe venni, ha az ügyfél azokat valóban ki is használja. Magától értetődik, hogy felesleges extra díjat fizetnünk egy utasbiztosításért, ha sosem járunk külföldre. Ha ránk az utóbbi jellemző, akkor költséghatékonyabb választás lehet egy standard kártya.

Azt is érdemes lehet megemlíteni, hogy a prémium kártyák sokszor afféle presztízsként szolgálnak. Ez megint csak egy olyan tényező, ami egyes ügyfeleknek megérhet évi néhány tízezer forintot, ám ha mi nem tartozunk közéjük, akkor megint csak felesleges lehet ilyesmire áldoznunk.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 31. szombat
Angéla, Petronella
22. hét
Május 31.
A Testvérek Napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
OSZAR »