Megszólalt a Tesco vezére: ha ez így folytatódik, eltűnnek az akciók a magyar boltokból

Pénzcentrum: Tavaly arról beszéltél, hogy a diszkontok közelsége előnyt jelent, ugyanakkor a Tesco széles termékkínálata is komoly versenyelőny lehet, ha visszatér a gazdasági növekedés. Most hogyan látod ezt az egyensúlyt 2025 tavaszán? Gazdasági növekedés nem nagyon van.

Pálinkás Zsolt: Ezt a gondolatot ma is ugyanúgy tartom, mint tavaly. Továbbra is igaz, amit akkor mondtam. Valami azért elindult – a reálbéradatok is ezt mutatják –, de arról, hogy ez egy igazi gazdasági fellendülés lenne, vagy hogy a vásárlók újra a teljes választékot keresnék, egyelőre még nagyon korai lenne beszélni. Nem fekete-fehér a kép, vannak biztató jelek is. Azt látjuk, hogy a hipermarketekbe elkezdtek visszatérni az emberek, de óvatosak, bizonytalanok. A vásárlói bizalmi index például karácsonykor is alig mozdult. Pedig normál esetben bármilyen ünnep is legyen, ez fel szokott szökni. Most nem ez történt. Maradt a negatív tartományban, elég vastagon.

Azt is érdemes persze megnézni, hol landol az a pénz, ami a reálbérek emelkedéséből származik. Azt látjuk, hogy a felsőbb jövedelmi sávokban és a középosztályban van valamennyi mozgástér, de ott sem mind feltétlen költés formájában jelenik meg. Inkább a bankszámlán parkol, nincs még befektetve, de el költve sem, ami azt jelenti, sokan kivárnak. Mert ugye sosem lehet tudni, jön-e még egy háború, egy újabb rezsiválság, még nagyobb inflációs sokk vagy valami más, amit ma már senki sem zárhat ki.

A háztartások kb 40%-a hónapról hónapra él, megtakarítás nélkül, az alsóbb jövedelmi kategóriákban szinte semmi változást nem látunk a Covid óta. Egy váratlan kiadás komoly gondot okozhat nekik, éppen ezért ez a csoport továbbra is nagyon árérzékeny, keresik az akciókat, hogy kijöjjenek a pénzükből. Ez a viselkedés nem változott, és ez nyilván ránk is hatással van.

Azt is mondtad, hogy a 2024-es év sem lesz üdítő szektor szinten. Milyen lett, és milyen eddig 2025?

Fokozatos javulást látok. A 2024-es év egyértelműen jobb lett, mint 2023 – én ezt kicsit a magához térés évének nevezném. A pénzügyi évünk most március végén zárult, hivatalosan február végén, úgyhogy a konkrét számokról még nem tudok nyilatkozni, de az látszik, hogy volt némi élénkülés. Ugyanúgy, ahogy a gazdaságban is megjelentek erre utaló jelek. Persze ettől még messze vagyunk a 2019-es szinttől. Amikor azt nézzük, hogy hol tartunk, mindig a 2019-es évhez hasonlítunk, és sajnos azt kell mondjam, hogy azóta nem tudtunk érdemben növekedni. Pedig a háztartások hozzájárulása a GDP-hez és az a volumen, amit mi generálunk, továbbra is jelentős.

2025 eleje eddig hozott néhány szerencsés momentumot, főleg ami az ünnepeket illeti. Az, hogy egy-egy ünnep mikorra esik – fizetés környékére vagy sem, jó idő van-e vagy rossz –, mindig nagyon meghatározó. Most szerencsénk volt a naptárhatásokkal, de ha ezt kiszűröm, akkor nagyjából ugyanazt a trendet folytattuk, mint 2024-ben.

A számok talán jobban néznek ki, de ez főként annak köszönhető, hogy idén az ünnepek kedvezőbben alakultak.

Az extraprofitadó még mindig velünk van, de itt van az árrésstop is. Amit ráadásul ki is bővítettek. Az OKSZ is hangos volt az ügyben, hogy elérte a célját, mehetne kifelé. De mégse megy, sőt kibővült. Mit gondolsz erről? Mennyire fáj ez a Tescónak?

Szerintem ezt a kérdést érdemes több részre bontani. Az egyik legfontosabb dolog, amit most érzünk: egy kicsit úgy tűnik, mintha a kereskedelem egyedül vinné el a balhét az árrésstop kapcsán. Már A probléma ezzel az, hogy ha egy szektorra túl sok teher kerül, és nem vizsgáljuk meg a teljes értékláncot, akkor az előbb-utóbb torzuláshoz vezet.

Ugyanez történik most is, torzulás. Az látható, hogy például az árrésstop bevezetése után a piacról folyamatosan tűnnek el az akciók bizonyos termékeknél. A vásárlók ugyan az alapárak csökkenését tapasztalhatták, de közben megszűnt az az árverseny, ami sokak számára nagyon fontos.

Pláne az alsó jövedelmi kategóriákban, ahol a promóciók nélkülözhetetlenek. Ez egy jelentős szociális dimenzió is: ezek az emberek árérzékenyek, akciókra vadásznak, most viszont ezt a lehetőséget gyakorlatilag elvették tőlük. A sajátmárkás termékeknél nem volt igazán nyereség sosem, ott mindig is az ár volt a kulcs és viszonylag kevés az akcióDe most a márkatermékekre is rányomta a bélyegét az új szabályozás: ezeknél a gyártók költenek innovációra, fejlesztésre, marketingre, így magasabb a beszerzési áruk és ennek következtében a fogyasztói áruk is, de ezeknél a termékeknél viszont sokkal több volt az akció....na ez az ami ,most el fog tünni, vagy nagymértékben csökken. Ez hosszú távon nagyon torzítja a piacot, nem jár jól a fogyasztó, és kiveszi a piacból z egészséges versenyt.

És még valami: korábban, mindig azt kaptuk meg, hogy mi vagyunk „árletörő” szereplők, hogy mindent „elolcsósítunk”. Most a narratíva hirtelen átváltott, és most már a kereskedők lettek a „nyerészkedő árnövelők”. Ez a fajta kommunikáció számunkra is zavaró, mert elviszi a figyelmet a valódi problémákról. Az élelmiszeripar struktúrája továbbra is egyenlőtlen, és nem a kereskedő a fő nyertese az ellátási láncnak.

Az egyenlőtlenség kapcsán arra gondolok, hogy a szabályozás nem mindenkire vonatkozik egyformán. Romániában vagy Szerbiában, ahol volt árstop, ott legalább egységesen alkalmazták: minden szereplőnek legyen az termelő, szállító vagy kereskedő be kellett fagyasztani az árakat. Nálunk viszont az intézkedés csak a kereskedelemre vonatkozik, miközben a többi szereplőt kikerüli. Ez még ideiglenesen is torzítja a piacot – hosszú távon pedig különösen.

Árstop vagy árrésstop? Meg tudnád világítani, hogy miben rejlik a kettő között a különbség? Melyik a „jobb”?

Egyik sem, mert beavatkozás a piaci folyamatokba, de az árrésstop – ha választani kell – szerintem egy árnyalattal kevésbé rossz eszköz, mint az árstop, de nem azért, mert pénzügyileg könnyebb lenne elviselni. Anyagilag ez is rengeteg pénzbe kerül és ez is egyenlőtlen. A különbséget inkább abban látom, hogy míg az árstop kizárólag a végső fogyasztói árra fókuszált, és kvázi csak a kereskedőket érintette, addig az árrésstopnál már legalább felmerült, hogy nem egyedül mi vagyunk a rendszerben. Az ár/bevétel alakulása sokrétű dolog, van egy beszerzési ár, arra jön ÁFA, egyéb terhek, működési költségek, majd az árrés, és a végén, ha jó idő van, marad nekünk nagyjából két százalék profit.

Az elmúlt években ez sokszor már nulla vagy mínusz volt. Az árstop idején még a soft narratívában sem jelent meg a termelők vagy a beszállítók felelőssége – most viszont ez egy kicsit változott. Ez szerintem egy minimális előrelépés. 

Most volt egyeztetés a szakmai termelői szövetségekkel is a kormány részéről, többször is elhangzott a kérés feléjük, hogy fogják vissza a beszerzésiár-emeléseket, mi ezt üdvözöltük, hiszen az értéklánc egészének érdemi hozzájárulására van szükség – az más kérdés, hogy pénzügyileg csak a kiskereskedelem érintett a történetben.    

Persze vannak olyan világpiaci mozgások, amiket nem lehet figyelmen kívül hagyni ilyenkor sem – elég csak a kakaó áremelkesdésére gondolni, amit most mindenki érez –, de az, hogy legalább kommunikációs szinten a beszállítóktól is  elvárt némi kontroll, az már egy pozitív változás. Ugyanakkor, ha ez az árrésstop hosszabb távra is marad, szerintem egy ponton túl már a beszállítók sem fogják bírni önkontrollal, és nekünk jelentősen tovább szűkítené a mozgásterünket. Az egész intézkedés célja az infláció letörése volt – ez pedig megtörtént. Az infláció jelentősen visszaesett, hamarosan bővül az Árfigyelő is,  tehát a kormányzati eszköztár is bővült.

A jelenleg hatályos jogszabályok szerint az élelmiszer árrésstopnak május 31-én vége, a kormány azonban több nyilvános fórumon is kilátásba helyezte annak meghosszabbítását. Éppen ezért az Országos Kereskedelmi Szövetség nemzetközi élelmiszer-kiskereskedelmi vállalkozásai javaslatot tesznek le a kormány asztalára az árrésstop zökkenőmentes kivezetésére.

Nagyságrendileg mekkora kiesés most nektek az árrésstop havonta?

Körülbelül egymilliárd forint per hónap.

Madár István a Portfolio vezető elemzője azt mondta nekünk néhány napja, hogy az árrésstop meghosszabbítása/hosszanti velünk levése „perverz” hatásokkal is járhat. Mit gondoltok erről, árstop vagy árrésstop? A szakértő azt is mondta, hogy egyelőre nem hárították át a boltok ezt a terhet a vásárlókra, de hosszabb távon valószínűleg meg fogják tenni – erről mit gondolsz?

Ha ez az árrésstop így folytatódik, annak az lesz az eredménye, hogy eltűnnek az akciók.

Ez nagyon fontos, mert a vásárlók megszokták, hogy mindig van valami jó ajánlat – de egyszerűen nem lehet mindent kitermelni ilyen körülmények között. És ha ez az új rendszer kiterjed más termékkategóriákra is, akkor ott sem lesz más a helyzet: nem lesz miből kedvezményt adni.

Ez átrendeződést hoz magával. Egyes termékeknél, ahol eddig az akciós ár húzta fel az eladásokat, nőhet ugyan a kereslet, de máshol, például jól ismert márkatermékeknél, visszaesés várható. Ezt már most is látjuk az árréssapkás termékeknél, és nem nehéz megjósolni, hogy máshol is hasonló következmények jönnek.

Mi eddig nem hárítottuk át ezt a terhet közvetlenül a vásárlókra, de muszáj volt visszavennünk máshol – például más termékkategóriáknál csökkentettük az akciós kínálatot.

Emellett újra átnéztük a belső költségszerkezetünket is, alakítgatunk rajta. Igyekszünk kitermelni, amit csak lehet, de ha nem sikerül, akkor az már nem csak az aktuális akciókban fog meglátszani, hanem hosszabb távon veszélybe kerülhetnek a fejlesztéseink is. Legyen szó az akciókba, promóciókba történő befektetésről, bérfejlesztésről,  beruházásokról, áruházfelújításról -  vagy bármilyen fejlesztésről – ezek mind megsínylik a túlzott terheket.

Az árakat tekintve egy éve azt is beszéltük, hogy trend, miszerint a normál és az akciós árak között nagyon kinyílt az olló. Ez a trend folytatódik 2025-ben is? Nem félő, hogy az akciós árakra szoktatott vásárlók már soha nem térnek vissza a ‘normál’ árhoz, pláne ilyen környezetben?

Őszintén szólva, amikor házon belül a saját főnökeimmel beszélgetek, egyetlen évet sem tudok úgy értelmezni, hogy ne menjek vissza évekkel korábbra. Egyszerűen nem lehet leválasztani a mostanit a Covidról, a háborúról, meg a különféle kormányzati beavatkozásokról – ezek állandó mozgásban tartják a rendszert. A vásárló is folyamatosan alkalmazkodik, változik, árakat figyel, külföldre megy bevásárolni, ha az euró elszáll.

Az biztos, hogy az ár most is kiemelkedően fontos tényező, és mellette a megmaradt akcióknak is maradt a szerepe. Mi az akciókat arra használjuk, hogy olyan termékcsoportokat hozzunk előtérbe, amelyekre a vásárló jellemzően akkor fókuszál, amikor megérkezik a havi fizetés.

Ilyenkor például felhalmoz – vesz több cukrot, lisztet, étolajat, nem egy hétre, hanem hosszabb távra. Viszont ma már ezek a termékek „árrésstoposak”, az alapáruk alacsonyabb, így  megszűnt az akcióval való verseny lehetősége. Ez azt jelenti, hogy nem tudják már „jó áron” megvenni, csak egy „átlagos” áron, akció nélkül, bárhol. Ez elveszi az ösztönzőt, és végső soron forgalom-visszaeséshez vezethet.

Nem arról van szó, hogy az emberek mostantól nem vesznek lisztet. De az biztos, hogy megváltozik a vásárlási ritmusuk – a fizetéshez kötött „felhalmozási” szokások, az akciók időzítése, ezeknek a termékcsoportoknak a szerepe teljesen átalakulhat.

Bár azt mondtad, az infláció be lett fékezve, mégis úgy látszik, nem olyan mértékben, mint azt sokan várták, főleg az élelmiszerinfláció. Mi indukálja most megint ezeket a nem várt/kevésbé várt drágulásokat termékkategória-szinten?

Ha megnézzük, a szolgáltatások ma is nagyon jól mennek. Ez önmagában is generál inflációt – még akkor is, ha mi nem vagyunk klasszikusan a szolgáltatóiparban, ettől még hat ránk. Emellett ne felejtsük el azt sem, hogy a minimálbér emelésének is  van felhajtó hatása: hiszen nemcsak nekünk, hanem a szállítóknak, a termelőknek is meg kell adniuk a magasabb bért, amit aztán a lehető leggyorsabban beépítenek az árakba.

A harmadik fontos tényező a világpiac. Ott is vannak olyan mozgások, amikre semmilyen ráhatásunk nincs, mégis beépülnek a hazai árakba. Vegyük csak a  a kávét, a kakaót vagy éppen a kólát – ezeknél az alapanyagoknál most látványos emelkedések vannak, és ezeket nem mi, magyar kereskedők vagy beszállítók generáljuk. Egyszerűen jönnek kívülről, és alkalmazkodni kell hozzájuk.

És végül – de ez sem elhanyagolható – az elmúlt években rengeteg beavatkozás torzította a piacot. Árstop, árrésstop, különféle szabályozások – ezek rövid távon le tudják fojtani egy-egy termékcsoport árát, de hosszú távon a piac vissza fogja korrigálni. Vegyünk például egy ársapkás terméket, amit majdnem két évig múltbeli áron kellett tartani. Amikor azonban ennek vége lett, azt  láttuk, hogy maradtak hosszú távú hatásai, hiszen például az árrések körülbelül a felére estek vissza ahhoz képest, mint ahol korábban voltak.

Ez jól mutatja, hogy közben valami mélyen megváltozott a kereskedelmi költségszerkezetben – és ezek a változások tartósak lesznek. Ugyanez figyelhető meg az un. crossborder trade– határközeli bevásárlás – esetében is. Korábban egyszerű volt a képlet, egy bizonyos euro/forint árfolyam fölött hozzánk jöttek bevásárolni a határ másik oldaláról, egy bizonyos szint alatt pedig ez megállt. Ma ez már nem így van, a strukturális változások miatt még egy magasabb euro forint árfolyam mellett sem látunk Szlovákiából, Ausztriából komolyabb vásárlásokat, mert már nem éri meg.

Szóval, ha össze kell foglalni, akkor azt mondanám: a szolgáltatások lendülete, a béremelések hatása és a világpiaci folyamatok együtt okozzák azt, hogy most újra van egy enyhe, de érzékelhető inflációs nyomás. Szerintem ez még most erősebb, de június–július környékén látni fogjuk, hogy ez csökkeni fog. Onnantól kezdve már statisztikailag is jobban fog kinézni a helyzet, és az éves inflációs számok is szelídülni fognak.

Mi most a helyzet a nagy sajátmárkás előretöréssel? Egy hónapja már láttam olyan adatot, amire arra utalt, mintha ez megállt volna, és újra talán jobban kezdenek menni a márkatermékek?

Kezdem a kérdésed második felével: igen, ha a gazdaság valóban visszatérne a növekedési pályára – legalábbis úgy, ahogy azt korábban vártuk –, akkor biztos, hogy ez a trend elmozdulna, és újra erősödhetnének a márkatermékek.

A saját márkás termékeknél most két dolgot látunk. Egyrészt elértünk egy nagyon magas bázist, tehát statisztikailag már nehéz innen további növekedést mutatni, hiszen az összehasonlítás mindig az előző időszakhoz viszonyít. Másrészt azt is látjuk, hogy most van egy kis plusz pénz a rendszerben – az emberek elkezdtek visszatérni a hipermarketekbe, és valamivel többet is költenek.

A harmadik tényező pedig az árrésstop, ami rövid távon kétségkívül a márkatermékeknek kedvez, hiszen alapáruk kedvezőbb lett. Ugyanakkor a márkatermékek iránti keresletet igazából mozgató akciók, promóciók eltűntek, így közép és hosszútávon visszarendeződik a piac és újra sajátmárkás termékek kerülnek előtérbe. Ezek a külső hatásra bekövetkező kvázi mesterséges, nem piaci logikai alapú mozgások pedig hosszútávon nem tesznek jót az értékláncnak.

Friss dolog lesz a 18 éven aluliak számára az energiaital betiltás is, erre operatív hogyan készültök? Már most tudni, hogy bőven van olyan energiaital, amire nem is vonatkozik a szabály, mert kiszerelése okán, csökkentett a koffeintartalma. Mekkora kihívás most ez?

Ha az történik, amit jelenleg sejtünk, akkor ez nálunk nem lesz egy óriási művelet: mondhatni, egy kicsit 'business as usual'. A kasszáknál ugyanis már most is működik egy életkori ellenőrzési rendszerünk például az alkoholos termékeknél – ebbe integrálnánk majd az energiaitalokat is.

Ugyanakkor ahogy te is említetted, sok minden múlik majd azon, pontosan mi számít majd energiaitalnak. Beszéltem már olyan beszállítóval, aki kifejezetten magabiztos, hogy ez rájuk semmilyen hatással nem lesz, de olyan is volt, aki úgy látja, hogy bizonyos termékeknél át kell majd alakítani a receptúrát vagy más paramétereket.

Ami biztos: ezt most még nem látjuk teljes egészében. Egyébként hasonló volt a helyzet a DRS kapcsán is – ott is termékcsoporttól függött, mekkora hatást váltott ki. Volt, ahol érzékelhető visszaesést hozott, máshol szinte semmi nem változott. Itt is az lesz a kulcs, hogy megvárjuk a részleteket – és akkor majd okosabbak leszünk.

Hogyan muzsikál mostanra a DRS-rendszert? A legutóbb, amikor az OKSZ főtitkárával beszélgettem, akkor még azt mondta, hogy a láncok úgymond továbbra sincsenek a pénzüknél.

A DRS-rendszerrel kapcsolatban először is szeretném hangsúlyozni, hogy magát a bevezetését mi nagyon támogattuk. Az fenntarthatóság nekünk is alapcélkitűzésünk, és rengeteg olyan beruházásba fogtunk, ami nemcsak nekünk, hanem a bolygónak is hasznos – költséghatékonyabb és fenntarthatóbb megoldásokban gondolkodunk.

Azt tapasztaltuk – ahogy korábban Szlovákiában is –, hogy ha anyagilag is hozzá van kötve a termék a vásárlóhoz, akkor egész más lesz a visszaváltási hajlandóság. Szlovákiában például a kormány 60 százalékos visszaváltási arányt jósolt az első évre, és végül 85 százalék lett. Náluk is 50 forintnak megfelelő euro centes betétdíj van, ahogy most nálunk is. Itt is hasonló trendeket látunk. Bár az elején volt egy átmeneti, kaotikus időszak – gépek, szoftverek, vásárlói szokások –, ez egy ilyen rendszerindításnál teljesen természetes. Szerencsére a vásárlók türelmesek voltak, és most már azt látjuk, hogy sok helyen több göngyöleget hoznak vissza, mint amennyit vásároltak tőlünk.

Különösen ott, ahol jól működnek a gépek, és van elég kapacitás – mi a hipermarketjeinkben igyekeztünk is ilyen rendszert építeni. Tudatosan a nagy kapacitású gépek mellett tettük le a voksunkat, hogy a visszaváltás folyamata minél kényelmesebb és egyszerűbb legyen a vásárlóknak. Arra törekedtünk, hogy kihasználjunk minden négyzetmétert, hogy a lehető legtöbb gép beférjen egy adott áruházba, így egy-egy – elkerülhetetlen – technikai probléma esetén is van még működőképes automatánk és nemcsak a kézi visszaváltás az alternatíva.

Ami a beruházásokat illeti: igen, a helyiségek kialakítását  saját forrásból kellett megvalósítanunk. Falakat mozgattunk, bérlőktől kellett elbúcsúznunk, hogy a gépeket be tudjuk rakni – ezeket a költségeket nem kompenzálja senki. Több milliárd forintot ruháztunk be a rendszerbe, amit ki kell termelnünk, de most már legalább működik a rendszer, és ebből próbáljuk a legtöbbet kihozni.  

Az éves műkődési díjak tárgyalásakor azonban ezeket a tételeket is figyelembe kell venni, hiszen csak egy olyan rendszer tud fenntarthatóan működni, amelyben minden szereplő, a vásárló, a MOHU, a gyártók és a kiskereskedők is megtalálják számításukat,

Mennyire profitáltok abból, hogy nagyobb visszavivő pont vagytok? A palackokért kapott pénzt nálatok költik el az emberek?

Nehéz pontosan megmondani, hogy mennyire profitálunk abból, hogy nagy visszavivő pont vagyunk, mert ezt nehéz közvetlenül vásárlásszámra lefordítani. Az viszont biztos, hogy ez is cél volt: ha már visszahozza hozzánk a palackot, akkor ott van, talán vásárol is.

Azt látjuk, hogy a vásárlók nagyjából 80-85 százaléka a visszaváltott összeget valóban nálunk is költi el – legalábbis ez a tapasztalatunk. De azt is érezni, hogy egyre többen kérik vissza az összeget bankkártyára, és nagyjából stagnál azok aránya, akik felajánlják jótékony célra.

Érezni, hogy a hazai munkaerőpiac kezd egyre feszesebb lenni. A Media Markt vezérigazgatója azt mondta a minap, hogy bajosak itthon a béremelések, legalábbis hosszútávon kétséges a reálbérek ilyen mértékű növekedése, mert az nem gazdasági fellendüléssel párosul, hanem igazából a minimálbér emelése fűti alulról. Erről mit gondolsz? Ti is így érzitek? Hogyan alakult idénre a fizetésemelési stratégiátok?

A bérnyomás abszolút érezhető, egyre feszesebb a munkaerőpiac. Őszintén szólva, ha teljes egészében a szektorunkra lett volna bízva, hogy miben állapodunk meg a szakszervezetekkel, nem gondolom, hogy pont ekkora minimálbér-emelést céloztunk volna meg.

Egyszerűen nem lehet kitermelni ekkora növekedést, ha nincs mellette volumennövekedés.

A legnagyobb veszély szerintem egyfajta stagflációs helyzet, amikor az árak nőnek, de nincs mögöttük valódi növekedés, vagyis nincs plusz volumen – csak az érték nő, nem az eladás mennyisége. A kulcs a volumen. Ha van mennyiségi növekedés, minden szereplő hatékonyabb lehet – a szállítótól kezdve a kereskedőig –, és akkor ezek az emelések is fenntarthatók.

Azt is látjuk, hogy ez a minimálbér-emelés leginkább az alsóbb jövedelmi sávokra volt hatással – ami nyilván cél is volt. De mivel a bérstruktúra egyensúlyát nekünk is tartani kell, ezért a többi bér is elkezd felfelé mozdulni. Ez viszont tovább növeli a költségeket.

Az alsóbb jövedelműeknél a béremelés gyakorlatilag teljes egészében elköltődik, nincs benne mozgástér. A középosztálynál már látunk némi többletfogyasztást, a felsőbb szegmenseknél pedig inkább megtakarítás formájában csapódik le – bár sokan még ezt sem költik el, inkább kivárnak. Mi ezt a piramist így látjuk most, és ehhez igazítottuk az idei bérstratégiánkat is.

Házon belül ez mit jelent pontosan? Most egy 10-15 százalékos emelés gondolom inkább vágyálom marad.

Nagyon sokmindent figyelembe kell venni. Például azt, hogy szerintünk mennyi lesz az infláció, mit várhatunk a beszállítóktól, hogyan alakul a gazdasági környezet. Őszintén szólva, ha idén csak az előrejelzésekre hagyatkoztunk volna, most elég kellemetlen helyzetben lennénk – sem a GDP, sem az infláció, sem más kulcsmutatók nem úgy alakultak, mint ahogy korábban be lettek harangozva.

Ezért nálunk mindig az a kérdés, hogy mi az, amit reálisan ki tudunk termelni, mert továbbra is stabilan akarunk működni: időben fizetni a számlákat, a béreket, és hosszú távon is fenntarthatóan működni.  Ezt figyelembe véve megnézzük, hogy a szektorban mi történik, milyen béremeléseket hajtanak végre más láncok, és ehhez képest igyekszünk belőni a saját lépésünket. A garantált bérminimum nyilván mindenkire vonatkozik, de a többi bérnél verseny van – nem akarunk ebből kiesni, de nem is azok az évek ezek, amikor előre tudunk költeni a piachoz képest.

Szóval igen, most nem a 10–15 százalékos béremelésekről szól ez az év, hanem arról, hogy mit engedhetünk meg magunknak felelősen, és mi az a szint, amit a szektor is tart, bár így is 9% körüli volt az áruházi munkatársak idei béremelése, illetve 2025. június 1-jétől a cafeteria keretet ismét megemeljük 25%-kal.

Az a célunk, hogy munkatársaink érezzék, hogy figyelünk rájuk, de a gazdasági realitások határozzák meg, hogy mennyit tudunk lépni.

A fluktuáció terén mindez hogy csapódik le? Mennyire keresik inkább most a dolgozók a biztonságérzetet ilyen turbulens időkben?

Ugyanúgy érint minket is ez a helyzet, mint bármelyik vásárlót. Ha valaki megnézi, mennyit nőttek a kiadásai az elmúlt években, főleg élelmiszerekre, akkor nagyon nehéz elégedettnek lennie bármilyen fizetésemeléssel – egyszerűen nem tudják ezek a béremelések lekövetni az infláció hatásait. És ez nem csak ránk igaz: nem nagyon látni olyan vállalatot, amelyik ki tudta volna termelni az ukrajnai háború vagy az egyéb beavatkozások gazdasági hatásait. Ezek a külső és belső tényezők szétváltak, és még évekbe telhet, mire valamilyen szinten kiegyenlítődnek.

Ami a fluktuációt illeti, hasonló mintákat látunk, mint korábban: leginkább az alsó jövedelmi szinteken jelentkezik ez a mozgás, ahogy haladunk felfelé a szervezetben, úgy csökken a fluktuáció mértéke. A kiskereskedelem mindig is dinamikus volt, sok mozgással, ez nem változott. Viszont van, amire büszkék lehetünk: például az, hogy nálunk a munkatársak nagy százaléka már több mint tíz éve dolgozik a Tescónál – ez sokat elmond a lojalitásról és arról, hogy van értéke a biztonságnak, még ilyen turbulens időkben is.

Ha előre kéne tekintened 2025 második felére, illetve 2026-ra – miben reménykedsz leginkább, és mit tartasz a legnagyobb kockázatnak/kihívásnak a hazai kiskereskedelemben?

Ami a legnagyobb reményem: hogy végre elkezdődjön egy szakmai párbeszéd arról, hogyan lehetne ezekből a különféle beavatkozásokból – árstop, árréstop, egyebek – fokozatosan kivezetni az élelmiszer-kiskereskedelmet. Ne csak az infláció visszafogása legyen a cél, hanem az is, hogy megszűnjenek ezek a mesterségesen fenntartott keretek. Mert ha ez így marad, az hosszú távon még komolyabb torzulásokat okoz. Értem én a szándékot a másik oldalon is, de a végeredmény sokszor nem az, amit el akartak érni. És ha megint jön egy krízis, akkor újra jön majd a pavlovi reflex, hogy az államnak be kell avatkoznia – ez viszont egy öngerjesztő kör. Ebből kellene visszatalálnunk, hogy a piac saját szabályai szerint tudjon működni.

Én jobban örülnék egy olyan gazdasági környezetnek, ami kiszámítható. Mert végső soron ez az, amire igazán lehetne építkezni: a kiszámíthatóság. Ez az, ami most talán a legnagyobb hiánycikk.

(Címlapkép és fotók: Stiller Ákos)