Ukrajna kész június 2-án Isztambulban tárgyalásokat folytatni Oroszországgal, ha a kezdeményező Moszkva előzetesen biztosítja a béke feltételeit.

Nyolcvankilenc másodperc múlva éjfélt üt a végítélet órája: az emberiség még sohasem volt ilyen közel a globális kataklizmához - jelentette be kedden az órát működtető tudóscsoport keddi sajtótájékoztatóján Washingtonban, a többi között az ukrajnai háborút, a mesterséges intelligencia katonai célú felhasználását és az éghajlatváltozást nevezve meg lehetséges veszélyforrásként.
A jelképes projekttel 1947 óta megbízott csoport által bejelentett szám egy másodperccel kevesebb, mint a tavaly bejelentett 90. Daniel Holz, a csoport vezetője elmondta, hogy bár az idén felsorolt okok tavaly is létező jelenségek voltak, azonban a világnak nem sikerült megfelelő haladást elérnie az ellenük folytatott küzdelemben.
"Az óra 89 másodpercre történő átállítása figyelmeztetés a világ összes vezetőjének" - tette hozzá. Holz emellett figyelmeztetett arra, hogy az ukrajnai háború súlyos nukleáris veszélyt rejt magában, hangsúlyozva, hogy "elsietett döntések vagy téves számítások" akár atomfegyverek bevetéséhez is vezethetnek.
Az Ukrajna elleni orosz támadás, beleértve a többször is elhangzott nukleáris fenyegetőzéseket, nagyon aggasztóak. Oroszország kilépése továbbá több fontos, fegyverkorlátozásokkal kapcsolatos szerződésből szintén nyugtalanító jele a növekvő nukleáris fenyegetésnek
- jelentette ki. Holz kitért a közel-keleti válságra is, reményét fejezve ki, hogy a Gázai övezetben dúló harcokat leállító fegyverszünet tartós lesz.
Vannak más, lehetséges válsággócok is a világban, beleértve Tajvant és Észak-Koreát is. Ezek közül bármelyik átcsaphat nukleáris hatalmak részvételével zajló konfliktusba, amelynek beláthatatlan következményei lennének
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
- figyelmeztetett. Aggodalmát fejezte ki egyúttal a mesterséges intelligencia a harctéren való megjelenése, illetve a mesterséges intelligencia által gyakoribbá váló hamis információktól is óvott. Emlékeztetett arra is, hogy a tavalyi év volt a feljegyzések kezdete óta a legmelegebb év a bolygón, hozzátéve, hogy bár történt előrelépés a nap-és szélenergia hasznosításában, úgy vélte, az emberiségnek többet kell tennie, ha el akarja kerülni az éghajlatváltozás legrosszabb hatásait.
A szimbolikus óra becsült állását a Bulletin of the Atomic Scientists tudománnyal és biztonsággal foglalkozó bizottsága teszi közzé szponzorok tanácsának ajánlásai alapján, amelynek tagjai között tíz Nobel-díjas tudós is megtalálható. A Chicagói Egyetem egyik épületének falán található végítélet órája eredetileg azt jelképezte, hogy az emberiség mennyire áll közel egy globális atomháborúhoz. 2007 óta azonban számításba veszik az éghajlatváltozást, illetve az olyan újabb technológiai fejleményeket, melyek visszafordíthatatlan kárt okozhatnak az emberi életnek a Földön.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Többtucat termék árát csökkentette a Lidl: ezeknél a leglátványosabb a változás
Az árréstoppal érintett termékeken kívül is jelentős árcsökkentéssel találkozhatnak a vásárlóka a Lidl boltjaiban.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


