Néhány utas túlélte a csütörtöki ahmedábádi légikatasztrófát.

Az Air India hivatalosan megerősítette, hogy mindössze egyetlen ember élte túl a Londonba tartó járat ahmadábádi tragédiáját.
A túlélő, a 40 éves Ramesh Viswashkumar a Boeing 787 Dreamliner egyik vészkijárata mellett ült, és ezen keresztül sikerült elhagynia a gépet. A fedélzeten tartózkodó 242 ember közül ő az egyetlen, aki életben maradt.
Viswashkumart kórházba szállították, ahol az indiai sajtónak nyilatkozott. A Reuters információi szerint a férfi egy brit állampolgár, aki bátyjával együtt tért vissza Londonba egy családlátogatás után. A Hindustan Times beszámolója szerint így emlékezett vissza a történtekre:
„Amikor magamhoz tértem, halottak feküdtek körülöttem. Felálltam és elrohantam. Mindenütt a gép darabjai voltak. Valaki elkapott és betett egy mentőbe.”
A repülőgép nem sokkal felszállás után csapódott egy sűrűn lakott városrészbe, és egy orvosoknak fenntartott épületet talált el. A fedélzeti áldozatokkal és a földön életüket vesztett emberekkel együtt a tragédiának közel 300 halálos áldozata van.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Berobbant a grillszezon: mutatjuk, mik lesznek az idei újdonságok
Egzotikus ízek is megjelentek a PENNY kínálatában.


