15 °C Budapest
Amellett, hogy sokszor várólistára kerülünk a szakik naptárában, azzal is szembe kell néznünk, hogy az árak egyre inkább az egekbe szöktek az elmúlt hónapokban, így talán a nulladik lépés a tervezés, matekozás, hogy történjen a kivitelezés.

Fürdőfelújítás 2023-ban? Erre költhetjük a legtöbb pénzüket idén

2023. március 27. 06:19

Sokan vannak, akik idén nagy fába vágják a fejszéjüket és fürdőszobafelújításba kezdenek. Amellett, hogy sokszor várólistára kerülünk a szakik naptárában, azzal is szembe kell néznünk, hogy az árak egyre inkább az egekbe szöktek az elmúlt hónapokban, így talán a nulladik lépés a tervezés, matekozás, hogy történjen a kivitelezés. Ennek mentén most cikkünkben annak jártunk utána, mi történt az ágazatban, mire számíthatunk idén, várhatók-e akciók, vagy sem. 

Praktikus okokból költ az otthonára a magyarok többsége: 71 százalék például akkor cseréli le a bútorait, ha a régi tönkre ment, 31 százalék pedig, ha költözik - derült ki a JYSK üzletlánc kutatásából. A felmérés szerint a magyarok 70 százalékának az otthona jelenti azt a helyet, ahol a leginkább ki tud kapcsolódni, és 10-ből 8-an fontosnak érzik, hogy a lakhelyük otthonos és kényelmes legyen. A 18-65 magyarok közel fele, 49 százaléka vágott bele valamilyen felújításba az elmúlt három évben. A legtöbben (53 százalék) a konyhát, étkezőt újították fel, a nappalit a megkérdezettek 42 százalék tökéletesítette,

39 százalékuk pedig a fürdőszobában végzett felújítási munkálatokat.

Mi vár arra, aki most újítaná fel a fürdőszobáját?

Rég nem látott nehéz évvel néz szembe az építőanyag kereskedelem. Mérséklődő lakossági kereslet, csökkenő állami beruházások, növekvő infláció, hitelkamatok, kifutó támogatások és az emelkedő építőanyag árak minden oldalról szorongatják a kereskedéseket. Stratégiát kell váltani

- mondta el Markovich Béla a Mapei Kft. ügyvezetője, a cég évindító konferenciáján.

Persze további problémák is adódtak az ágazatban. A 30 építőanyag kereskedés körében végzett személyes próbavásárlások eredményeinek elemzéséből kiderült, hogy egyre romlik a vevők kiszolgálásának a minősége.

A kereskedések átlagosan 45 százalékos eredményt értek el tavaly, 3 százalékponttal rosszabbat 2021-hez képest, 2020-hoz viszonyítva pedig 11 százalékponttal kevesebbet. Markovich Béla szerint ez elszomorító, még akkor is, ha köztudott, hogy sokszor nem győzték kiszolgálni a vevőket. Vannak persze pozitív példák is, kiválóra értékelt kereskedések, azonban az átlag elszomorító. A szakember szerint a mai helyzetben, amikor visszaesett a kereslet, már ez nem elég, stratégiát kell váltani és aktívan kell értékesíteni. Azok a kereskedések lesznek sikeresek, akik ezt a leggyorsabban és a legjobban valósítják meg.

Ehhez számos kihívással kell szembenézni, de sajnos már voltak hasonló helyzetben a kereskedők a korábbi válságok során. Meg kell erősíteni a helyzetüket a piacunkon, pótolni kell a kieső projekteket, a forgalmat, a hatékonyságot. Ehhez javítani kell a szolgáltatásokat, meg kell tartani a biztos vevőket és növelni a potenciális partnerek számát

- tette hozzá Markovich Béla.

Elcsíphetünk idén még jó akciókat?

Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a HelloVidéknek elmondta, 2023. első három hónapjában átlagosan 10%-kos áremelkedést tapasztalunk az építési termékek piacán. Ez igaz a fürdőszoba és szaniter termékekre is.

Véleményem szerint ezt a piac összességében nem fogja lefogadni, jelentős fizetőképes kereslet csökkenésére számítok. Május hónaptól „havi árengedményes akciókra” számítunk

JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

- mondta az elnök.

Hogy mire számíthatunk még idén? Koji László szerint a kereslet-kínálat 2023.év második felében várható alakulása egyenlőre nehezen prognosztizálható. Mivel ezen termékek jelentős része importból jön, a forint/euró árfolyam alakulása is jelentősen befolyásolhatja az árakat.

Nem csak felújítási munkára, gépekre is költenek a magyarok

Az Euronics szakembereri szerint típustól és márkától függően 5-20% közötti áremelkedés volt jellemző a fürdőszobai gépek termékkategóriájában, de ezek az árváltozások 2022 év végéig már lezajlottak. Ennek mentén kíváncsiak voltunk arra, mennyit költenek jellemzően ilyen gépekre a magyarok. Ahogy az áruház szakértői kifejtették,

az elmúlt 6 hónapban a vásárlóink átlagosan 160 000 Ft-ot költöttek mosógépre, és 200 000 Ft-ot szárítógépre a magyar vásárlók.

A nagyháztartási gépek kategóriájában a megszokott módon folyamatosan erős a kereslet, a fürdőszobát a mosógépek és szárítógépek érintik leginkább – kiugrást nem látnak ezen a területen, de érdekesség, hogy online is egyre szívesebben megrendelik ezeket a termékeket a vásárlóink.

És mi a helyzet a pénzügyekkel. Az is érdekelt minket, hogy mi a jellemzőbb az ilyen termékeknél: Inkább teljes összegben fizetnek a vásárlók vagy népszerűek az áruhitelek? Az áruház szakemberei elmondták, a korábbi évekhez hasonlóan jelenleg is nagyon népszerűek az áruhitelek, hiszen egy nem várt kiadás esetén (például, ha elromlik a mosógép) azonnali megoldást tud jelenteni a családoknak.

Jó hír lehet annak, aki most cserélne mosó- vagy szárítógépet, hogy a szakemberek szerint további áremelkedés idén már nem várható, azonban a vásárlással várni sem feltétlenül érdemes, hiszen árcsökkenésre sem számíthatnak a fogyasztók.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. július 9. szerda
Lukrécia
28. hét
Ajánlatunk
  • Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)

    A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.

EZT OLVASTAD MÁR?
OSZAR »