A derűs, boldog élet titkáról mesélt a világcsavargó orvosból lett 82 éves zalai gyógyító

Felénk a nyugati határszélen még éppen csak éledezik a fű, nyílnak az első kora tavaszi virágok, itt a Hévíz- közeli Zalacsányban hetekkel előbbre jár a természet. Dr. Dicsőfi Endréék kertjében a fű közt kapirgálnak a tyúkok, a lehető legszabadabb tartásban. Ahogy Endre mondja: nem híve a fűnyírásnak. Minek megzavarni a természet rendjét? Mi lesz akkor a méhecskékkel, a virágokkal, amik szabadon, a fű közt is nőni akarnak? Ez lesz az első jó tanács, amit tőle hallok: ha nem muszáj, ne nyírjuk a füvet! Aztán a következő: becsüljük meg a csalánt, az egyik legkiválóbb gyógynövényünk. Ilyenkor tavasszal a friss hajtásokból naponta főz teát, azt issza. Nem beszélve a medvehagymáról, ez a másik csodás tavaszi gyógynövényünk, amit szintén ajánlatos minél gyakrabban fogyasztani. Nagy kincs még a kertjükben a diófa is, hosszasan mesél róla, levelét minden nyáron begyűjtik - abból is teát főznek. Fontos tudás, hogy az ember a környezetében ismerje a gyógynövényeket, amiből tea főzhető, a bodzától a csicskenyéig, mindent gyűjtenek.

Endre 82 évesen már inkább bent a lakásban tölti napjait, a kertet Réka, a felesége gondozza. Termelnek, amit tudnak, vegyszer nélkül, de tavaly például szinte mindent felfaltak a meztelencsigák - hiába vetettek be mindenféle praktikát. „Próbáltuk a mulcsozást, de mindent leettek. A csigák a szalma alól is előjöttek, és hupsz, reggelre már nem volt egy palánta sem.” – mesélte Réka.

Dr. Dicsőfi Endréénél izgalmasabb életút kevés van Zalában

Kívülről egy átlagos, emeletes családi háznak tűnik az övék, de fent a padlásszobában igazi kis keleti birodalom bújik meg. Az ország minden szegletéből jönnek ide a tanítványok, hogy Endrét hallgassák, vele jógázzanak, meditáljanak, vagy csak egy jó kávé és süti mellett beszélgessenek. Mert ahogy Endre mondja: nem híve az aszkézisnek. Eszik, amit szeret. Ha épp kedve van, akár három szelet süti is lecsúszik. Nem gond. Nem tartja magát vegetáriánusnak sem – bár nem igazán eszik húst, különösebben nem szereti. Schwab Rihárdot sem ismeri, de a világ egyik legjobb dolgának tartja a böjtöt, a csalánteát és a jéghideg fürdőt. Bár sanyargatni nem szereti magát, naponta már csak egyszer eszik, elég az, mondja…

Hogyan kezdődött, hogyan lett a kommunizmusban felnőtt fiatalemberből világcsavargó?

„21-22 éves koromban olthatatlan szabadságvágyat éreztem. A nyugati határszélen laktunk, láttuk bejönni a sok csillogó autót, stoppoltunk, elmentünk Győrbe, aztán vissza. Amikor már Mosonmagyaróváron jártam főiskolára, elhatároztam, hogy bejárom Kelet-Európát. Nyugatra akkor még nemigen lehetett menni. Mentem DDR-be, fel egészen a tengerig, aztán Lengyelország, Csehország következett, szépen körbe, majd vissza. Ez a szabadságvágy vitt előre mindig. ’56-ban 13 éves voltam. Vártuk apámat, közben dübörögtek a tankok a házunk előtt. Aztán ’68-ban megint, akkor már mélyen elítéltem a prágai inváziót. Megfogadtam: harmadszorra ezt nem fogom átélni, ezért disszidáltam” – mesélte.

1969-ben emigrált, egy táskával és 5 dollárral a zsebében. Németországban, Kölnben élt az unokatestvére, ő viszont Münchenben kötött ki: "Hajléktalanszállóra mentem, egész higiénikus volt, aztán elindultam munkát keresni. Egy kis hotelban mondták, hogy éjszakai portást keresnek. Ez lett az első kinti munkahelyem. 1969-71 között aztán a BASF kémiai mamutcégnél dolgoztam, mint piackutató.1971-ben beiratkoztam a heidelbergi egyetemre, amelyet 1977-ben orvosi diplomával zártam. Kórházi gyakorlatok, helyettesítések után 1982-ben saját praxist nyitottam.”

De a kalandvágy csak ott bujkált Endrében,’74-ben keresztül-kasul beutazta Amerikát: Mexikóból fel San Diegóba, Los Angelesbe, San Franciscóba ment: „Volt, hogy bementem egy telefonfülkébe, magyar neveket kerestem a telefonkönyvben, aztán találomra hívogattam őket. Az egyik magyarul szólt bele: gyere, szombaton buli lesz! Így mentem, és ott ragadtam egy darabig. Persze a nők mindig fontos szerepet játszottak az életemben. Talán a legfontosabb a spiritualitás és a költészet mellett. Aztán Amszterdamban landoltam, és ott mondtam ki: soha többet Amerika! Pedig senki nem bántott, de olyan kalandjaim voltak, hogy el sem tudom mondani.”

Nem is akart hazajönni a szocializmusba, ahogy Endre maga mesélte el nekünk: „Apámat ’56 után lecsukták, mert megakadályozta, hogy Mosonmagyaróváron vérengzés legyen. Odaállt a rendőrök elé, azt mondta: ne bohóckodjatok, adjátok ide a fegyvert. Lefegyverezni az államhatalmat – az nagy bűnnek számított. Három évet kapott. Ez azért meghatározott bennem mindent.”

Tanítványai körében, a zalacsányi otthonában (Fotó: Pais-H Szilvia)

Az orvosi egyetem erős „kémiai orientációját” elégtelennek tartotta

A hagyományos nyugati gyógyászat helyett egyre inkább holisztikus szemlétet és a keleti gyógyászat felé fordult: „Nagy szerelem lett. Indiában négyszer, Thaiföldön háromszor jártam. 19 éves korom óta jógázom. Úgy kezdődött, hogy iszonyatos nagy lúdtalpam volt. A normális láb három ponton támaszkodik, na, az enyém nem. Akkoriban jelent meg nálunk először a „Sport és jóga” című könyv, a ’60-as években, hát elkezdtem csinálni a gyakorlatokat. Huzigattam magam jobbra-balra.”

A rendszerváltás híre csábította haza: „Fogtam, felszámoltam a németországi lakást. Az egyik ismerősömnek barátja volt a Népszabadság főszerkesztője, aki kijött hozzám Németországba, és igen elcsodálkozott, hogy én mielőtt hazajöttem, mindent elajándékoztam: a bútorokat, a könyveket, mindent. Ahogy elmentem, úgy jöttem haza, egy táskával. Csak egy autóm maradt, amivel hazagurultam. Amikor 1992-ben visszatértem, a Népszabadság akkori főszerkesztője egy óriási riportot csinált velem, ezzel a címmel: Endre a guru. Budapesten a XII. kerületben béreltem egy lakást. Egy barátommal kezdtünk el közösen dolgozni. Mondta, öregem, hát csinálj itt valami praxist, mert itt óriási lehetőségek lesznek! Én nem csinálok – válaszoltam neki.”

Itthon aztán részt vett a természetgyógyászati alapkövetelmények kidolgozásában az ETI-n (Egészségügyi Továbbképző Intézet), ahol néhány évig vizsgáztatott is. Thaiföldről ő hozta be az országba a csikungot és a thai masszázst, ami a ’90-es évek elején hatalmas újdonságnak számított. Akkoriban indultak el az általa szervezett táborok Velemben is. Tanított meditációt, légzőgyakorlatokat és mindazt, amit Indiában sajátított el. Ott kolostorokba is eljutott, járt Bangkokban is. Ahogy a velemi táborok kapcsán Endre mesélte, akkoriban, a kilencvenes években mintha valahogy több idejük lett volna az embereknek, hetekre ki tudtak szakadni a hétköznapokból, egy-egy elvonuláson összejöttek néha harmincan, negyvenen is. Ma már nincs ez így, jó, ha egy hétvégére szabaddá tudják tenni magukat.

Elsősorban nem is gyógyítónak, hanem költőnek tartja magát

Írt, és mind a mai napig ír verseket, több kötete is megjelent. Egyszer elküldte a verseit Illyés Gyulának, aki válaszolt is neki: „Oké, majd meglátjuk, meddig megy az erő” — írta neki a híres költő.

„Állítólag színésznek kellett volna lennem. Kicsit szétszórt figura voltam mindig is, de amikor kellett, összeszedtem magam.”- de ahogy mesélte, számára mindig is a szabadság volt az első. Látta, hogy neki nem az az élet való, amit mások élnek. Nem kellett neki sem házasság, sem gyerek. Németországban sem akart másképp élni.

15 éve gyökeresen megváltozott az élete, amikor stroke-t kapott

Budapestről elég kanyargós út vezetett Zalacsányba, közben élt Esztergomban és Siófokon is, csakhogy közben kapott egy stroke-ot, 2010-ben. A jobb oldala teljesen lebénult. Ahogy mondta, lépésről lépésre kellett újra összeszednie magát, de nem tört meg. „Nekem rendíthetetlen hitem van” – mosolyogott, ez segített.

Hogyan épült fel a stroke-ból? Nehezen — mesélte. Mindent használt, ami addig megtanult, de adott esetben nem sokat ért. Ott bizonyíthatta be saját magának is, mi az értéke annak a tudásnak, amit addig másoknak előadott.

Rehabilitációra nem akart menni, de a testvére rábeszélte, hogy próbálja meg. Négy hétre elment. Neki nem sokat jelentett, de senkit sem akar lebeszélni róla — mondta — sok embernek gyógyulást hozhat. Ami igazán neki segített, az az volt, hogy elkezdett újra jógázni. A stroke így sem múlt el nála nyomtalanul, de felépült annyira, hogy teljes értékű, önálló életet tud élni. Mind a mai napig reggel jógázik, meridián- és légzőgyakorlatokat végez.

Tavasz van, böjti időszak, de miért is jó a böjt?

Endre tanításai között az egyik legfontosabb – amit szeretne átadni – az a derű, a hála és a tisztelet gyakorlása. Az emberek a boldogságot kergetik, pedig fogalmuk sincs, valójában mi az, mi tesz bennünket boldoggá. A boldogságérzés „illékony”: „Most épp csokoládéra vagyok éhes, eszek egy fél táblával, és akkor ez boldogság? A derű egészen más: tartósabb érzés. Én a mindenkori problémák mellett is derűs vagyok. Most éppen fáj a szívem, mert sok kávét ittam, fáj a térdem, fáj ez vagy fáj az, de a derűm akkor is mindenek felett, ott van az első helyen.”

Endre még hosszasan mesél. Úgy véli, önmagunkhoz és a testünkhöz az egyik legjobb út a légzésen át vezet. Ha nincs elég oxigénünk, nincs elég lelkünk, nincs bennünk elég szellem sem. Az emberek „se lélegezni, se enni nem tudnak rendesen...” A légzőgyakorlatok közül a Wim Hof-módszert ajánlja, amit érdemes fekve csinálni. Aztán van a négyfázisú légzés is – hol szájon, hol orron keresztül –, amit szintén érdemes megtanulni, gyakorolni.

Ülnek az emberek az autóban, tele hassal, mert jóllaktak reggel, jóllaktak délben, aztán este megint. Azt mondta, ebből aztán sok jó nem származik: „Mindig van választásunk, de ha valaki habzsol, telhetetlen, akkor viselje annak a következményeit. Mindenki szabadon dönthet, de a következményt muszáj vállalnia. Ugye?”

A mértékletes étkezés mellett legalább annyira fontosnak tartja a böjtöt is, ami szerinte azért is jó, mert nem csak fizikailag, mentálisan is kitisztítja az embert: „Ez a telítettség – akár az elmében, az érzelmekben, akár a gyomorban – nem jó. Leterhel, az összes vér odatódul a szervezetben, mert meg kell emészteni ezt a sok szart – szó szerint és átvitt értelemben is” – mondta.

Az élet csodálatos, és az ember egy csoda

Tele vagyunk szorongással, feszültséggel, mit tehetünk?… - kérdeztem, mire Endre félbeszakított:

Nincs tele, én nem vagyok, kikérem magamnak! Azért van ilyen, mert nyamvadtak, mert nem döntötték el, mi az életcéljuk. Nem döntötték el, hogy az életnek igenis van célja: a derű, a hála és a tisztelet. Ez az én szentháromságom. És ezen túl ott van még az is, hogy mindezt a tudást tovább kell adni. Muszáj az embernek összeszednie magát, mert az élet úgy elrohan mellettünk, hogy észre sem vesszük.

Endre szerint az egyetlen megoldás az, ha az ember megragadja a lehetőségeket, és szüntelenül dolgozik önmagán. Úgy látja, sokan rábízzák magukat mindenkire – a munkahelyre, majd az ad nekik pénzt, az egészségügyre, mindenkire, csak éppen saját magukért nem vállalnak felelősséget. „Egyszer innen fúj, másszor onnan fúj a szél, a végén aztán el is fúj…” – mondta.

Endre azt vallja: az ember fejlődése nem állhat meg a fiatal felnőttkorban, mert nem vagyunk készen. „Azért, hogy fizikailag felnőttél, te magad még nem sokat tettél. Azért mindig más, a szüleid, majd az iskoláid, a környezeted dolgozott meg. De ki vagy te, mit teszel magadért? Mindannyiunknak el kellene érni egy belső színvonalat, ahol elkezdődik az ember embersége. Ez egy életen át tartó munka, amit önmagunkon kell elvégezni. Folyamatos munka van, magadon, másokkal, másokon – az van. De közben van öröm is. Kisütött a nap, gyönyörű időnk van, itt a tavasz. Mit akarsz? Mi a bajod? Nem jó az emésztésed? Hát ne egyél annyit, helyette inkább dolgozz önmagadon, de közben ne feledkezz meg a derűről sem!" – tette hozzá.

Végezetül még elmesélte, amíg erejéből telik, addig a derűs és pozitív életszemlélet terjesztésén is dolgozik. Márciusban Szombathelyen járt, később Gyöngyösön és Keszthelyen is tart majd gyakorlatokkal egybekötött előadásokat.

Fotó: Pais-H Szilvia