Július 1-től a strandok, közparkok és kertek, iskolák környéke, buszmegállók és sportlétesítmények füstmentesek lesznek.

A munkavállalók több mint fele érzi úgy, hogy a pandémia negatívan befolyásolta a mentális egészségét
Egy friss s felmérése szerint a munkavállalók több mint fele érzi úgy, hogy a pandémia kifejezetten negatívan befolyásolta a mentális egészségüket és jóllétüket. Mit tegyenek a munkáltatók?
Október 10-e a mentális egészség világnapja. Ennek alkalmából a Hays felmérésében több mint 18.500 szakembert kérdezett meg arról, hogyan változott a lelki egészségük a világjárvány ideje alatt. A válaszadók 53 százaléka szerint negatívan, 22 százalékuk szerint pozitívan hatott a pandémia a mentális jóllétükre, míg 25 százalék nem érzékelt semmilyen változást ezen a téren.
A felmérés eredményeire Tammy Nagy-Stellini, a Hays Hungary ügyvezetője így reagált: „Talán nem meglepő, hogy a válaszadók többsége szerint a pandémia nyomot hagyott a mentális egészségükön. A világjárvány alatt egy sor új kihívással kellett szembenéznünk, amit mindenki a maga módján közelített meg és élt át. Azt gondolom, hogy a munkáltatóknak felelősségük van a munkavállalóik jóllétéért, és a pandémia idején ez a felelősségi kör még nagyobb jelentőséget szerzett.”
A hibrid munkavégzési modellek elterjedésével az irodai bejárás és a home office váltakozása általános lett. Noha a vállalatok többségénél bebizonyosodott, hogy a távoli munkavégzés jól működik, a vezetők számára nehezebb felmérni ebben a formában, hogy a munkavállalóik igényelnek-e kiemeltebb figyelmet vagy extra támogatást. „A szervezetek többféle módon tudják csökkenteni az új munkavégzési modellel járó stresszt. Például azzal, hogy tisztázzák a munkavállalók felé támasztott elvárásokat, kifejezik, hogy megbecsülik a befektetett munkát, és azt is kiemelik, hogy az hogyan járul hozzá az üzlet sikerességéhez. Emellett sokan interaktív programokat szerveznek, amelyek nem helyszínhez kötöttek, illetve rendszeresen kommunikálnak csapat szinten” – tette hozzá Tammy Nagy-Stellini.
A mentális egészség világnapjának idei tematikája a ‘mentális egészség egy egyenlőtlen világban’, ami arra hívja fel a figyelmet, hogy rengeteg ember küzd valamilyen mentális zavarral, az előítéletek és a megkülönböztetés, vagy az attól való félelem miatt viszont nem jutnak megfelelő segítséghez.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Folyamatosan arra törekszem, hogy kommunikatív legyek a munkavállalóimmal. Úgy gondolom, hogy a különféle technológiák elterjedésével kevesebbet beszélgetünk, kevesebb alkalom van a gondolataink megosztására és az igazi kapcsolódásra. A pandémia megmutatta, hogy nemcsak a kommunikáció intenzitása, hanem a bizalmi kapcsolatok kiépítése is fontosabbá vált. Mindig nyíltan és közvetlenül kommunikálok a csapataimmal, így ők is bizalommal fordulnak hozzám és osztják meg az érzéseiket. Ügyvezetőként azt is fontosnak tartom, hogy ne csak végighallgassam, hanem meghalljam, amit mondanak. Mindannyian újféle kihívásokkal néztünk szembe az elmúlt másfél évben, és csakis a bizalom kiépítése révén tudják a munkavállalóim, hogy számíthatnak rám
– összegezte Tammy Nagy-Stellini.

Óriási a baj, rengeteg képzett szakember menekülne Magyarországról: ki fog dolgozni a gigagyárakban?
A műszaki felsőoktatásban tanulók közel kétharmada külföldi elhelyezkedésben is gondolkodik.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


