A cégvezető így a forint gyengülésével is jól jár, bére a kinevezése óta már 100 ezer forinttal nőtt az árfolyamromlás miatt.

Béremelést jelentett be a kormány: júliustól élesedik a szabály, ezek a dolgozók részesülnek benne
A kormány döntése értelmében a tízezer főnél kisebb lakosságú települések önkormányzati hivatalaiban dolgozó köztisztviselők béremelést kapnak júliustól, összesen 40,3 milliárd forint értékben - derült ki a friss Magyar Közlönyből.
Egy szerda este megjelent kormányhatározat szerint a 10 ezer fő alatti lakosságszámú települések hivatalaiban dolgozó köztisztviselők illetménye emelkedik. A döntés célja a közigazgatás hatékonyságának megerősítése és a helyi önkormányzatoknál végzett magas szintű szakmai munka elismerése.
A kormány a kistelepülési hivatalok működését dolgozónként további 532 500 forinttal támogatja, amit kizárólag a július 1-jétől érvényes köztisztviselői illetményemelésre lehet fordítani. 2026-ban pedig már 15 százalékkal növelik az állami költségvetés egy főre eső támogatását.
Az önkormányzatok számára automatikusan biztosítják a plusz forrást a költségvetésből, összesen 40,3 milliárd forint értékben. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter korábban arról beszélt, hogy a hivatali dolgozók bérét két ütemben, először 15, majd újabb 15 százalékkal emelnék meg, ami mintegy 13 ezer hivatali dolgozót érinthet.
A Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezete (MKKSZ) szerint azonban a mostani béremelés legfeljebb tűzoltásra elég, de nem oldja meg a valódi gondokat. Az érdekképviselet azt javasolta a kormánynak, hogy 80 ezer forintra emeljék az illetményalapot a jelenlegi 38 ezer 650 forinthoz képest.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Boross Péterné, a szakszervezet elnöke rámutatott, hogy a júliustól életbe lépő 15 százalékos emelés éves hatását tekintve csak 7,5 százalékos növekedést jelent, ami személyenként körülbelül 30 ezer forintos emelést eredményez. Véleménye szerint a jelenlegi illetményalap akkor lenne megfelelő, ha elérné a 192 ezer forintot, és a most bejelentett intézkedés nem oldja meg a problémát, csak "egyetlen méregfogat húztak ki" vele.

Óriási a baj, rengeteg képzett szakember menekülne Magyarországról: ki fog dolgozni a gigagyárakban?
A műszaki felsőoktatásban tanulók közel kétharmada külföldi elhelyezkedésben is gondolkodik.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Többtucat termék árát csökkentette a Lidl: ezeknél a leglátványosabb a változás
Az árréstoppal érintett termékeken kívül is jelentős árcsökkentéssel találkozhatnak a vásárlóka a Lidl boltjaiban.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


