29 °C Budapest

Netről szerzi be sok magyar ezeket a papírokat: egyre többen használják ki a lehetőséget

2021. február 13. 11:02

Nőtt az érdeklődés az internetes állampapír-vásárlás iránt a koronavírus-járvány második hulláma idején - mondta a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Nemzetnek. ATállai András közölte, hogy a napokban elérte a 20 ezret azoknak a száma, akik online nyitottak lakossági számlát az államkincstárnál. Hozzátette: immár 241 ezer gyermeknek gyűlik pénz, a babakötvényekben több mint 117 milliárd forint fial.

Az államkincstár tavaly áprilisban tette lehetővé az állampapírszámla internetes nyitását. Kezdetben nagy érdeklődés mutatkozott, amely nyáron kissé alábbhagyott, hogy aztán ősszel, a második hullám idején újra felszökjön - nyilatkozta a politikus.

Az egyik legjobb üzletbe fog, aki a válság idején magyar állampapírba fektet. Egyrészt ennél biztonságosabb megoldás ma nemigen képzelhető el, másrészt az elérhető hozam kiemelkedő a piacon, harmadrészt aki így cselekszik, az ország anyagi stabilitásáért is tesz

- vélekedett. Az állampapírszámlára babakötvényt is lehet vásárolni. Ha a családtagok havi 5 ezer forintot fizetnek be egy tavaly született gyermek javára, akkor a babakötvény több mint 2 millió forintot adhat a gyermek 18. születésnapja után - mutatta be egy példán keresztül a konstrukció lehetséges eredményét Tállai András.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
BÉT: kissé csökkent a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 36,13 pontos, 0,04 százalékos csökkenéssel 96 023,77 ponton zárt kedden.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. május 31. 11:42
Interjút adott a Media1 podcast- és rádióműsorának Litresits András ügyvéd, a Hírklikk és a Pécsi St...
Holdblog  |  2025. május 31. 10:56
Politika, ha eszünk, politika, ha nem eszünk, és megáll az eszünk Az emberek nem isznak tejet, nem z...
ChikansPlanet  |  2025. május 30. 09:55
Miközben egy másfél évvel ezelőtti jogszabálymódosítás nyomán lehetővé vált, hogy újra szélerőművek...
KonyhaKontrolling  |  2025. május 30. 07:48
A használat és a költség örök problémája, hogy gyakorlatban sokszor elválnak egymástól. Ez pedig szi...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 31. szombat
Angéla, Petronella
22. hét
Május 31.
A Testvérek Napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
OSZAR »