Több beszámoló, kevesebb működő cég – ez az ellentmondásos tendencia jellemezte az elmúlt évek májusi zárását.

Hétfőn megkezdődtek az írásbeli érettségik a magyar vizsgákkal, ez folytatódik kedden a matekkal. A következő hetekben 1157 helyszínen várhatóan több mint 142 000-en érettségiznek, a vizsgákat május 5. és július 2. között szervezik. Minden írásbeli vizsgán vannak általános és tantárgytól függő szabályok, használható segédeszközök, illetve más-más stratégia működhet jól egy töri érettségin, mint egy matematika vizsgán. Összegyűjtöttünk minden hasznos tudnivalót a diákoknak, a nap folyamán pedig, ha a feladatok már nyilvánosak, mutatjuk azokat is a megoldásokkal együtt.
Az írásbeli vizsgákat idén 2025. május 5. és 23. között rendezik meg, tegnap a magyar nyelv és irodalom vizsgákra került sor, ma pedig matematikából középszinten 73 318-an, emelt szinten 7798-an érettségiznek. Május 7-én történelemből középszinten 72 834, emelt szinten 8484 diák vizsgázik, ezután az idegen nyelvi vizsgák következnek: május 8-án angol nyelvből középszinten 46 788-an, emelt szinten 27 742-en; május 9-én német nyelvből középszinten 11 096-an, emelt szinten 3061-en érettségiznek.
A vizsgák jogszabályban rögzített időpontjai elérhetők az Oktatási Hivatal honlapján. Az emelt szintű szóbeli vizsgák június 3. és 11., a középszintű szóbelik június 16. és július 2. között lesznek. A vizsgaidőszakban összesen több mint 71 000 végzős középiskolás érettségizik, és rendes érettségi vizsgából lesz a legtöbb: a végzős tanulók 233 607 ilyen vizsgát tesznek majd (az összes megmérettetés 58 százaléka).
A már érettségi bizonyítvánnyal rendelkezők több mint 5100 ismétlő vagy kiegészítő vizsgára jelentkeztek (a vizsgák több mint 1,3 százaléka), az előrehozott vizsgák száma 139 721 (a vizsgák 35 százaléka), a szintemelő vizsgák száma 15 733 (a vizsgák majdnem 4 százaléka), míg a pótló és a javító vizsgáké együttesen 3595 - közölte az Oktatási Hivatal.
Matematika érettségi feladatok, megoldások 2025 májusában
A hivatalos feladatsorok és a javítási-értékelési útmutatók mindig csak a vizsgát követő napon kerülnek fel az Oktatási Hivatal oldalára. Így már elérhető a magyar nyelv és irodalom érettségi feladatsor és a hivatalos javítási útmutató is, valamint a matek. Mutatjuk a matematika érettségi feladatokat, megoldásokat:
- 2025 májusi középszintű matematika érettségi feladatok és megoldások
- 2025 májusi emelt szintű matematika érettségi feladatok és megoldások
Hogyan zajlik a matek érettségi 2025-ben? Mit kell tudni a vizsgán?
A középszintű matematika érettségi írásbelire 180 perc áll rendelkezésre, a feladatlapon 100 pontot (30+70) lehet elérni. A vizsgázó először az I. feladatlapot oldja meg. A vizsgadolgozatokat a 45 perc leteltével a felügyelő tanár összegyűjti. Ezután kerülhet sor a II. feladatlap kiosztására és megoldására. A II. részre 135 percük van a vizsgázóknak.
Az I. feladatlap 10-12 feladatot tartalmaz, amely az alapfogalmak, definíciók, egyszerű összefüggések ismeretét hivatott ellenőrizni. A II. feladatlap további két részre oszlik, melynek megoldása folyamatos, az adott időn belül nem korlátozott. A II. A rész három, egyenként 9-14 pontos feladatot tartalmaz. A feladatok több részkérdésből állnak. A II. B rész három, egyenként 17 pontos feladatot tartalmaz, amelyből a vizsgázó választása szerint kettőt kell megoldani, és csak ez a kettő értékelhető. A feladatok a középszintű követelmények keretein belül összetett feladatok, általában több témakört is érintenek és több részkérdésből állnak. A II. feladatlap megoldására fordított időt a vizsgázó szabadon használhatja fel.
Emelt szinten 240 percük lesz a vizsgázóknak és 115 pontot érhetnek el. Itt nagyon kell figyelni az időbeosztásra: a vizsgázó a rendelkezésére álló időt tetszése szerint oszthatja meg az I. és a II. rész, illetve az egyes feladatok között, és megoldásuk sorrendjét is meghatározhatja. Az I. részfeladatsor négy feladatból áll. Ezek az emelt szintű követelmények alapján egyszerűnek tekinthetők, többnyire a középszintű követelmények ismeretében is megoldhatók. A négy feladat közül legalább három több részkérdést is tartalmaz.
A II. részfeladatsor öt, egyenként 16 pontértékű feladatból áll. Ezek közül legalább kettőben a gyakorlati életben előforduló szituációból származik a probléma, így a megoldáshoz a vizsgázónak a szöveget le kell fordítania a matematika nyelvére, azaz matematikai modellt kell alkotnia, abban számításokat végeznie, s a kapott eredményeket az eredeti probléma szempontjából értelmezve kell válaszolnia a felvetett kérdésekre. A vizsgázónak az öt feladatból négyet kell kiválasztania, megoldania, és csak ez a négy értékelhető. A feladatok több részkérdést tartalmaznak, és általában több témakör ismeretanyagára támaszkodnak.
Fontos, hogy a matek érettségin használható függvénytáblázat (egyidejűleg akár többféle is), szöveges adatok tárolására és megjelenítésére nem alkalmas zsebszámológép, körző, vonalzó, és szögmérő. Ezeket a vizsgázónak kell magával hoznia! (Ne kezd el a vizsgát ezek nélkül, hogyha valamit elfelejtettél hozni, szólj a tanároknak, hátha tudnak adni.) Ezeket az eszközöket a vizsgázók a vizsga során egymás között nem cserélhetik, így egymástól nem lehet kölcsönkérni, hacsak nem hozott magával valaki több eszközt.
Hogy pontosan mi is a követelmény közép- és emelt szinten, azt itt írja az Oktatási Hivatal. A vizsga előtt közvetlenül viszont már nincs értelme ezen stresszelni! Csomó olyan feladat van, amiről a vizsgázónak fogalma sincs, hogy algebra, aritmetika vagy geometria témakör, mégis meg fogja tudni oldani.
Tippek, tanácsok a matekérettségihez
1. Először is ne pánikolj. Mondani persze könnyű, de valójában igenis el lehet kerülni, hogy a stressz, a szorongás, a leblokkolás miatt ne tudj teljesíteni. Hogyan? Először is még a vizsga előtt beszéld meg magaddal, hogy akármi is fog történni, nem dől össze a világ. Akkor se, ha rosszul sikerül a matek, akkor se ha megbuksz. Majd kijavítod. Akkor sincs baj, ha halasztanod kell egy évet, rengetegen direkt halasztanak. Nem maradsz le semmiről, nem ezen múlik az életed, a jövőd. Ha ezt végiggondolod, akkor máris könnyebb szívvel kezdhetsz a feladatokhoz.
Ha a vizsga közben kezdesz kétségbeesni, akkor tedd le kicsit a tollat. Igyál egy kortyot, egyél egy szőlőcukrot, nézz ki az ablakon. Vegyél pár nagy levegőt és lassan fújd ki, lassítsd a légzésed. Ha sehogy sem megy egy feladat, hagyd ott, menj a következőre, ne hergeld magad vele. Ha sehogy se tudsz megnyugodni, menj ki a mosdóba és mosd meg hideg vízzel az arcod.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
2. A feladatlapon ne hagyj semmit üresen! Minden feladatot kezdj el, nem baj, ha elakadsz. Sokszor jár részpont egy-egy jó gondolatért is, akkor is, ha az eredmény hibás. A feladatlap is rendszerint azt javasolja: "A megoldások gondolatmenetét minden esetben írja le, mert a feladatra adható pontszám jelentős része erre jár! Ügyeljen arra, hogy a lényegesebb részszámítások is nyomon követhetők legyenek!"
Arra is figyelj, hogy a lap tetejére írd oda mindenhová a neved.
3. Ezért is érdemes ellenőrizni magad. Ha egyenletet oldottál meg, ne felejtsd el a végén a kapott eredményt visszahelyettesíteni! Így kijöhet a hiba. Ezen túlmenően pedig nézd végig a válaszaidat is újra. Biztos a kérdésre válaszoltál? Biztos minden lépést leírtál, amit fejben vagy számológépen végeztél, azokat is? Mindenhová odaírtad a mértékeegységet, sehol se maradt le a cm? Odaírtad a képletet, amit használtál? Ha nem, pótold!
4. Ha már képletek. Hogyha valami halvány sejtésed van arról, hogy az egyik feladathoz egy képletet kéne használni, de már nem jut eszedbe melyik betű és szám mi lehet, vagy hogyan kéne használni, a képletet akkor is írd oda, mert pontot jelenthet. Tippelni is lehet, jobb mint üresen hagyni.
5. Pontos ábrákat rajzolj! Nemcsak azért, mert azokért tuti jár a pont, hanem mert neked is segít. Ne spórolj időt hanyagul vagy kapkodva megrajzolt ábrákon.
6. Használd a segédeszközöket, ha tudod! Persze, nem az érettségi alatt kell megtanulni használni a számológépet, függvénytáblát, mert akár az időt is elveheti a lázas keresgélés, lapozgatás, gombnyomkodás. Viszont ha úgy érzed, segíthetnek, hagyd azokat a feladatokat a legvégére és próbáld kitalálni, hogyan.
Ha a függvénytáblát nem is lehet megtanulni használni pár óra alatt, a számológéphasználatról még a buszon a suli felé is megnézhetsz egy videót. Sok számológép például tud 2-es, 8-as és 16-os számrendszerbe váltani, csak tudni kell, melyik gombokat kell ehhez megnyomni.
7. Ha nem megy, ne vesztegesd az időd. Nem is olyan sok az az első 45 perc, szóval ha nagyon nem jön az ihlet, hagyd ott a feladatot, és ha marad idő, térj rá vissza később. A feladatokra átlagosan 3-4 perc lesz, de az elsőket hamar meg lehet oldani, a többire pedig annál több idő jut. Próbálj egyensúlyt találni: ne kapkodj, de nem is ragadj le.
8. A legnehezebb feladatok esetében előfordulhat, hogy kiválasztod, melyikeket akarod megoldani, az egyikbe mégis beletörik a bicskád. Ilyenkor érdemes a harmadikba is belekezdeni, hátha az mégis jobban megy. Csak a végén ne felejtsd el beírni, hogy a három közül melyik kettőt szeretnéd, ha javítanák!
9. A józan ész mindig segít. Sokan csak gépiesen kezdik el megoldani a feladatokat, pedig amikor a való életből hoz a feladatsor példát, segíthet ha csak belegondolsz: reális, hogy 1 kiló narancs ára 10 ezer forint? Nem? Ha neked ez jött ki, számold újra. Reális, hogy a nappali kifestéhez 100 liter festék kell? Hogyha egy megoldás gyanúsan nem reális, akkor valószínűleg hibás.
10. A legfontosabb tanács: Hidd el, hogy képes vagy rá! Sok diáknak jobban sikerül az érettségi, mint az egész középiskolai teljesítnyük indokolná, mert megpróbálják a legjobb tudásuk szerint megoldani a feladatokat. Ha elhiszed magadról, hogy ez neked nem megy, azzal csak hátráltatod magad. Miért ne mehetne, ott ültél 4-5 évig az órákon, valami csak ragadt rád! Bízz magadban, attól csak jobban fog menni!
Címlapkép: Ruprech Judit, MTI/MTVA

Magyar érettségi 2025: itt vannak a megoldások, ezeket a feladatokat kellett megoldaniuk a diákoknak
240 perc után véget ért az idei magyarérettségi. Mutatjuk, hogyan kellett megoldani az első rész feladatait a szaktanár szerint.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


