Új király születik a kiberbűnözők világában? A DragonForce nevű csoport nem csak cégeket támad, de versenytársakat is.

Kivonulhat az OpenAI és a hozzájuk tartozó alkalmazások, köztük a ChatGPT Európából. A vállalat vezetője szerint az európai uniós szabályozás túl szigorúnak ígérkezik, mivel eszerint a ChatGPT, valamint a GPT-4 nyelvi modellek is magas kockázatúnak számítanak.
Az Európai Unió döntéshozói május elején fogadták el azt a törvénytervezetet, amelyből az első átfogó MI-törvénykezése lehet. Sam Altman, a szövegalapú ChatGPT és a képgeneráló Dall-E mögött is álló OpenAI vezetője szerint túl szigorú lesz az uniós szabályozás
Sam Altman egy londoni panelbeszélgetésen arról beszélt, hogy bár a cége megpróbál majd megfelelni az uniós előírásoknak, az EU által definiált „magas kockázatú rendszerek” meghatározása meglehetősen zavarja. Az uniós tervezet jelenleg alapvetően három kockázati csoportba sorolja a mesterséges intelligencián alapuló rendszereket, és a jelenlegi törvényjavaslat alapján a ChatGPT, valamint a GPT-4 nyelvi modellek is magas kockázatúnak számítana – írja a hvg.hu.
Az OpenAI igyekszik majd megfelelni a törvénynek, de ha észszerű keretek között nem sikerül, akkor egyszerűen leállítják az EU-ban a szolgáltatás működését. Vagyis a ChatGPT – és az OpenAI egyéb fejlesztései – elérhetetlenné válnak az Európai Unióban, a cég kivonul a piacról – fenyegetőzött Sam Altman. Az uniós adatvédelmi testület vezetője korábban úgy nyilatkozott, figyelemmel kísérik a ChatGPT-t, hogy a bizottság megbizonyosodjon arról, hogy az megfelel az adatvédelmi törvényeknek.
Altman egyébként az amerikai Szenátus előtt nemrég arról beszélt, hogy a mesterséges intelligencia azonnali szabályozására lenne szükség, mert az beavatkozhat a választásokba. Most, Londonban már úgy fogalmazott, hogy az amerikai és az európai megközelítés között kellene megtalálni az arany középutat a szabályozásban. Azt is kijelentette a panelbeszélgetésen, nem akar olyan szabályozást, amely korlátozza a felhasználók hozzáférését a technológiához, és olyat sem, amely árthat a kisebb cégeknek vagy a nyílt forráskódú MI-mozgalomnak. A világon elsőként Olaszország döntött úgy, hogy betiltja a ChatGPT használatát, és már egyre több ország vizsgálja ugyanezt a lehetőséget.

Kiakadtak a felhasználók, ismét leállást jelentettek: ez a közösségi média platform órákig megbénult
Az X közösségi platform (korábban Twitter) szombat reggel átmeneti leállást szenvedett az Egyesült Államokban.

Fillérekért vásárolja a méregdrága csúcstelefonokat rengeteg magyar: így spórolnak rajta egy vagyont
Egyre többen keresnek alternatívát az új okostelefonok irreális árai helyett – de vajon mennyire megbízható egy használt vagy felújított készülék?
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


