Az MBH Bank ügyfeleit érintő csalássorozat kapcsán nem feltétlenül csak az ügyfelek felelőssége merül fel.
Magyar bűnözők a kártyacsalások élvonalában A jelek szerint világszínvonalat képviselnek a magyar bűnözők a bankkártyás lenyúlásokban. A napokban az Egyesült Államokban emeltek vádat az elmúlt évek egyik nagy kártyabalhéjában: az egyik vádlott magyar származású, a csaláshoz szükséges eszközöket is itthon "gyártották".
Hatezer bankkártya adatait szerezték meg azok a bűnözők, akik ellen hétfőn emeltek vádat a New York-i ügyészség. A csalók speciális módszerükkel 3 millió dollárt - 645 millió forint - nyúltak le - írja a Forbes üzleti hírportál.
Az ügy igazi érdekessége, hogy a szálak Magyarországra vezetnek: úgy tudni, az elkövetői banda tagjai között voltak magyar származásúak, sőt, a kártyaadatok megszerzéséhez szükséges eszközöket is tőlünk szállították. Az amerikai sajtó szerint ezek kimondottan magas színvonalon előállított, high-tech eszközök voltak, a csalók pedig precízen, gyorsan és nagy szakértelemmel végezték munkájukat.
A bankjegykiadó automatákhoz olyan leolvasó készülékeket telepítettek, amelyekkel megszerezték a kártyák adatait, sőt, apró kamerákat is telepítettek az automatákhoz, amelyekkel hozzáfértek az áldozatok PIN-kódjához. Ezen adatok birtokában egy klónozott kártyával gyakorlatilag ellopták a számlákon levő pénzeket.
A banda 2012 áprilisa és decembere között tevékenykedett több amerikai államban is, az ügyészség szerint a szervezet vezetői akár 30 év börtönbüntetést is kaphatnak.

Nem csak Amerikában
Egy másik bűnszervezet ellen Magyarországon folyik büntetőeljárás, meglehetősen hasonló ügyben. A banda a vád szerint Magyarország mellett másik négy európai országban csapolt meg számlákat.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az adatszerzéseket Magyarország mellett Németországban, Olaszországban, Csehországban és Dániában hajtották végre, a hamis készpénz-helyettesítő fizetési eszközökkel való visszaéléseket pedig Magyarországon, valamint Csehországban, Dániában és Kanadában követték el. Lapértesülések szerint a bűnszervezet tagjai korábban, börtönéveik alatt oktatták ki egymást a kártyás csalások módszereire.
ÍGY VÉDEKEZHETSZ A KÁRTYÁS LENYÚLÁSOK ELLEN
Mint arról néhány napja beszámoltunk, elmúlt hetekben ismét magyar bankkártyákat támadtak a csalók. Információink szerint mágnescsíkos kártyákról nyúltak le komoly összegeket.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Többtucat termék árát csökkentette a Lidl: ezeknél a leglátványosabb a változás
Az árréstoppal érintett termékeken kívül is jelentős árcsökkentéssel találkozhatnak a vásárlóka a Lidl boltjaiban.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


