A Covid–19 világjárványa alaposan átrajzolta a kollektív biztonságérzetünket – nemcsak egészségügyi, de társadalmi és gazdasági szempontból is.

Itt vannak a friss rendelet részletei: a teraszokon nem kell maszkot hordaniuk a vendégeknek
Megjelent a rendelet a Magyar Közlönyben a teraszok újranyitásának részleteivel. A védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának második fokozatára tekintettel a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedéseket úgy módosítják: reggel 5 és este fél 10 között lehet majd kerthelyiségekben, teraszokon fogyasztani. Újraszabályozzák a maszkviselési intézkedéseket is.
Azzal összhangban amelyet szerdán Orbán Viktor miniszterelnök és a mai Kormányinfón Gulyás Gergely bejelentett: megnyithatnak a vendéglátóhelyek teraszai és kerthelyiségek, amint 3,5 milliót eléri az első vakcinával beoltottak száma. Ez nagyjából jövő hét szerda-csütörtök magasságában fog megtörténni az eddigi ütemterv szerint. A teraszdíj pedig eltörlésre kerül.
A frissen megjelent rendelet szerint
- vendéglátó üzlet (a továbbiakban: vendéglátó üzlet) kerthelyiségében vagy teraszán reggel 5 óra és este 9.30 óra között a tartózkodás és a megrendelt étel, illetve ital elfogyasztása megengedett.
- ugyanakkor este 9.30 óra és reggel 5 óra között a vendéglátó üzlet kerthelyiségében vagy teraszán a tartózkodás és a megrendelt étel, illetve ital elfogyasztása tilos.
- a vendéglátó üzleten belül mindenki köteles az eddig megszokott módon maszkot viselni, kivéve a hat éven aluliak, alamint az értelmi vagy pszichoszociális fogyatékossággal, illetve az autizmus spektrumzavarral élő személyek.
- ugyanakkor a vendéglátó üzleten belül továbbra is tilos tartózkodniuk a nem ott dolgozóknak, kivéve, ha elviteles ételt vesznek át, vagy mosdóba mennek.
- a fogyasztás beltérben továbbra is tilos.
- a vendéglátó üzlet kerthelyiségében vagy teraszán a vendéglátó üzlet vendéggel érintkező munkatársa (vagyis a felszolgáló) köteles maszkot viselni, azonban
a vendég nem köteles maszkot viselni.
A rendelet kiköti, hogy az új védelmi intézkedés betartásáról a vendéglátó üzlet üzemeltetője, illetve vezetője köteles gondoskodni. Ha ezt elmulasztja, 100 ezer forinttól 1 millió forintig terjedő bírsággal sújtható és be is zárhatják a helyet.
A rendelet arra is kitér, hogy beltérben is lehet tartózkodni és ételt-italt, ha munkahelyi étkezdéről van szó, szálláshely étkező helyiségéről (ahol csak az ott megszállt vendégeket szolgálják ki), illetve iskolai menzák esetében is. Az új szabályozás a közlöny szerint pontosan a hárommillió-ötszázezredik COVID-19 elleni oltóanyaggal történő védőoltás első dózisa beadásának napját követő napon lép hatályba.
A rendelet kimondja: a közterülethez közvetlenül csatlakozó vendéglátó üzletnek az üzemeltetője, bérlője vagy tulajdonosa (a továbbiakban együtt: használó) közterület-használati hozzájárulás megfizetése nélkül ingyenesen jogosult. Vagyis elengedik a teraszdíjat a jogosult vendéglátóhelyek számára. Kiszélesítik továbbá a kihasználható helyet: "a használó a közterületnek a közterülethez közvetlenül csatlakozó vendéglátó üzlet előtti részét – a vendéglátó üzlet közterületen működő terasza működtetése céljából – a vendéglátó üzlet közterülethez csatlakozó épülethatára szélességében használhatja".
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A sétálóutcákban lévő helyek addig terjeszkedhetnek, amíg nem áll az útjukba másik vendéglátó hely területe, illetve közös épületben lévő helyet fele-fele arányban osztoznak, hacsak nincs másról megállapodásuk. Akad néhány kivétel is, ami korlátozhatja a teraszok méretét, mint pl. úttest, vagy buszmegálló.
A ma megjelent Magyar Közlöny a módosult köznevelési szabályokat is tartalmazza: a részletekért kattints ide.

Hatalmas bajban vannak a magyar gyerekek: erről a szülők is alig tudnak, pedig gyorsan lépni kellene
Folyamatosan emelkedik az önsértő gyerekek száma hazánkban is. Egyre fiatalabban, nem ritkán már kiskamasz korban okoznak rendszeresen és szándékosan fájdalmat maguknak.

Két betegség is durván kilőhet a következő 5 évben: ezekben már eddig is a világelsők között voltunk
A szakértők hangsúlyozzák, hogy a serdülők egészségének javulása jelentősen elmarad a kisgyermekek egészségében és fejlődésében elért eredményektől.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Többtucat termék árát csökkentette a Lidl: ezeknél a leglátványosabb a változás
Az árréstoppal érintett termékeken kívül is jelentős árcsökkentéssel találkozhatnak a vásárlóka a Lidl boltjaiban.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


