19 °C Budapest
Miután bejelentette tettét, otthonukban, a holttest mellett várta a rendőröket és a mentőket

Kegyetlen gyilkosság Szabolcsban: saját apját ölte meg a demecseri férfi

MTI
2024. május 17. 11:01

Őrizetbe vettek egy demecseri férfit, aki csütörtökön leszúrta apját, majd miután bejelentette tettét, otthonukban, a holttest mellett várta a rendőröket és a mentőket - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság pénteken a police.hu-n.

Azt írták, a 28 éves férfi telefonon tett bejelentést a rendőrségre május 16-án 5 órakor, és elmondta, hogy közös otthonukban leszúrta édesapját. A helyszínre érkező rendőröknek és mentőknek a férfi mutatta meg, hol fekszik az apja, aki akkor már halott volt.

A rendőrök a férfit előállították. Hozzátették:

a férfi egy konyhakéssel testszerte többször megszúrta alvó édesapját, de tettére nem tudott magyarázatot adni.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a férfit emberölés bűntett megalapozott gyanújával hallgatták ki, őrizetbe vették, és kezdeményezik letartóztatását.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 30. péntek
Janka, Zsanett
22. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
OSZAR »