19 °C Budapest
Sophora japonica flower, Chinese will use it for food in spring

Most virágzik a kertek alatt a paraszt gumicukor: ingyen van, teljesen természetes

2025. május 8. 16:45

Megfejtés: a fehér akác épp még ki nem nyílt virágai. A mézédes illatú fürtök nemcsak a méhek számára vonzóak, hanem számunkra is igazi gyógyító csemegék. A virágok édes, lágy íze pedig sokak szerint meglepően hasonlít a gumicukorra, csak jóval egészségesebb! De mikor virágzik az akác? Tudtátok, hogy a virágából, nemcsak fehér akác tea, akácvirág szörp, hanem még pálinka, sőt palacsintás akác csemege is készíthető?

Aki nyitott szemmel jár-kel, az láthatja, hogy lassan mindenütt virágzik már az akác. Igaz, az ország jelentős részén fagykár érte idén az akácerdőket. Sok helyen aggasztó a helyzet, a síkvidéki, alföldi területeken például csak a legmagasabb fák felső 1-2 méterében találhatók csak virágfürtök – közölte az Omme.hu. A középhegységeink, dombvidékeink völgyeiben is "csontra fagytak" az akácosok. Azokon a vidékeken viszont, ahol nem érte fagy a rügyeket, már március első hetében is előrehaladott állapotban volt a virágzás, tömegében azonban most május elején lehetne begyűjteni ezt a csodanövényt.

Az akácvirág azonban nemcsak a méhek kedvence, hanem ehető virágként egyre népszerűbb a magyar konyhában is. Édes, lágy íze sokak szerint meglepően emlékeztet a gyümölcsös gumicukorra, különösen, ha nyersen fogyasztjuk, vagy szirupként, lekvárként készítjük el. Az akácvirágból készített szörp frissítő, természetes édesség, amelyben az akác sajátos aromája dominál, és akár mentával is ízesíthető.

A fehér akác virága nemcsak finom, hanem roppant egészséges is

Az akácfáról a legtöbb embernek elsősorban az akácméz jut eszébe, pedig hófehér virágai nemcsak szépek, hanem értékes gyógynövényként is ismertek. Forrázata köhögéscsillapító, enyhíti a gyomorsav-túltengést, és gyulladáscsökkentő hatása is ismert. Gyógyászati szempontból viszont kizárólag az akác virága használható, a növény többi része – így a szár, a levél és a kéreg – mérgező fehérjéket tartalmaz, ezért belsőleg nem alkalmazható.

Fontos még tudni, hogy a dísznövényként ismert lila és sárga virágú akácfajták sem fogyaszthatók, és nem is rendelkeznek gyógyhatással.

A fehér akác virága számos jótékony hatással bír: étvágyjavító, gyomorsavcsökkentő, vizelethajtó és görcsoldó tulajdonságokkal rendelkezik. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy nem helyettesíti az orvosi kezelést, és tartós használata előtt érdemes szakemberrel is konzultálni. Viszont a fehér akácát büntetlenül lehet akár desszertként, sülve vagy főzve, lekvárnak vagy sütibe elrejtve fogyasztani! Következzék hát 4+1 őrületes tavaszi finomság, amit akácvirágból készíthetsz:

1.   Az akác virág nyersen olyan ízű, mint a gumicukor

A virágokat május-június folyamán gyűjtsük, a fürtökről lefosztva. Virágját nyersen is szokták enni, de vigyázzunk, nagy mennyiségben a nyers virág hányingert okoz. 

A fehér akác épp csak bimbózó, még ki nem nyílt virágai is meglepően édesek és állagukban is a gumicukorra emlékeztetnek – érdemes megkóstolni őket. Ezek az apró, illatos rügyek nemcsak természetesek, de tele vannak antioxidánsokkal, vitaminokkal, így valódi, ehető vadon termő „superfoodként” is megállják a helyüket.

2.   Így készíts fehér akác teát

Fontos, hogy csak fehér akácvirágot szedjünk! Lehetőleg védett helyről gyűjtsük be, ahol a kipufogógázok és egyéb szennyezések nem érik. Az akác teája ugyanolyan édeskés, kellemes ízű, mint a virág. Aromás vegyületeit az illatszeripar használja. Nagyon jó gyomorsavtúltengésre, refluxra. Egyben kiváló köhögéscsillapító, nyálkaoldó is. Görcsoldó, nyugtató és székrekedésre is ajánlott. Meghűléses betegségeknél izzasztó hatású.

A tea elkészítéséhez 2 teáskanál szárított akácvirágot forrázzunk le 2 dl forró vízzel, majd 5 perc után szűrjük le. Íze édeskés, lágy és nagyon kellemes. Bár rendszeresen is fogyasztható, érdemes kúraszerűen inni: napi egy-két csésze addig, amíg a tünetek fennállnak, utána elegendő hetente egy-két alkalommal.

Az akácvirágból készített tea korlátlan ideig iható, de kúraszerűen naponta csak addig kell inni, amíg az adott probléma meg nem szűnik. A szervezetet emlékeztetve a védekezésre a továbbiakban heti vagy kétheti egy csésze is elegendő – legalábbis Szabó Gyuri bácsi, a bükki füvesember korábban ezt tanácsolta. De a fehér akácvirág tea fogyasztását azoknak is ajánlja, akiknél a gyomorsavasság idegi eredetű probléma.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el,  havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

3. Zárjuk üvegbe a tavaszt: akácvirág szörp házilag

Akácvirág szörp készítésekor próbáljunk frissen nyílt, illatos virágokat szedni. Otthon terítsük ki őket egy plédre, hogy a hangyák és más bogarak szabadon távozhassanak. Miután összeszedtük a virágokat, érdemes még enyhén megütögetni őket száránál fogva, hogy a kisebb rovarok is elhagyják a fürtöket. 45-50 dkg virágból körülbelül 25-30 dkg lefejtett virág lesz. Ha ezzel megvagyunk, már kezdhetjük is a szörpkészítést! Az alábbi videó segíthet a folyamatban:

@helga.horvathh

♬ Hand Made - ARTSOUND

Jó tudni, hogy a szörp mellett az akácvirágból pálinkát is főzhetünk!

4.  Palacsintabundába sütött akác csemege

A rántott akácvirág egyszerű, de mennyei desszert, amit könnyedén elkészíthetünk. Frissen leszedett akácvirágokat gyümölcssalátákba is tehetünk, de ha igazán különleges édességre vágyunk, ki is süthetjük őket. Keverjünk egy sima palacsintatésztát, majd forgassuk meg benne az akácfürtöket, és dobjuk őket forró olajba. Várjuk meg, amíg szépen kisülnek, és már kész is a finom, ropogós desszert! Az alábbi Tiktok videó segíthet az elkészítésben:

@greens_of_daisy

♬ Sugar, Sugar - The Archies

5. Akácvirág zselé

Bár kevésbé kedvelt, nemcsak kiváló szörp, de mennyei zselé is készíthető a fehér akác virágából. Hozzuk is a receptjét:

Hozzávalók (kb. 3 kis üveghez):

  • 1-2 liternyi friss akácvirág
  • 1-1,5 liter víz
  • Fél citrom karikákra vágva
  • 1/2 teáskanál citromsav vagy fél citrom leve
  • 1 csomag 3:1 dzsemfix
  • 200 g cukor vagy xylit

Az akácvirágot lehetőleg tiszta, forgalomtól távoli helyről szedjük, majd húzzuk le a szirmokat a fürtökről – csak végighúzzuk rajtuk a kezünket, és szinte maguktól potyognak. Egy nagy tálba szórjuk a virágokat, ráöntjük a vizet, és mellédobjuk a citromkarikákat is. Egy tányérral lenyomjuk, hogy minden szirom víz alatt maradjon, majd lefedjük folpackkal, és három napra hűtőbe tesszük ázni.

A harmadik napon leszűrjük a levet – először szűrőn, majd muszlinon vagy tiszta konyharuhán keresztül, hogy egészen tiszta, áttetsző akáclé maradjon. Ebből kimérünk 7 dl-t, és egy lábasba öntjük. Hozzáadjuk a cukrot, a dzsemfixet és a citromsavat vagy -levet. Elkezdjük melegíteni, és ha kell, botmixerrel segítünk a dzsemfix oldódásában. Amint felforr, 5 percig hagyjuk bugyogni, majd elzárjuk és 2 percet pihentetjük. A tetején összegyűlt habot leszedjük, és még forrón steril üvegekbe töltjük.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. május 28. szerda
Emil, Csanád
22. hét
Május 28.
A Kihívás Napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
OSZAR »