A Magyar Bankszövetség több tagja az Alkotmánybírósághoz fordult, hogy állapítsa meg a lakossági kamatstop-ként ismert szabályozás alaptörvény-ellenességét.
Az elhunytak 21 százaléka vidéki, 79 százalékuk pedig Pest megyei vagy budapesti. A legfrisebb hírek szerint 8 halálos áldozatot szedett a koronavírus. Az újabb áldozatok közül 5 nő volt, 3 férfi és mind 70 éven felüliek voltak.
413-ra emelkedett az igazoltak koronavírusos megbetegedésben elhunytak száma. A nyolc újabb áldozat mind idős volt, ketten is szenvedtek közülük Alzheimer-kórban, de a magas vérnyomás, szívbetegség, vesebetegség, cukorbetegség mind súlyosbíthatta a tüneteiket.
Korábban a Pénzcentrum részletesebben foglalkozott a leggyakrabban előforduló alapbetegségekkel: többek között az derült ki, hogy kiugróan magas a hipertóniától, vagyis magas vérnyomástól szenvedők száma: az elhunytak 55 százaléka élt együtt ezzel a betegséggel igazoltan. Különböző szívproblémáktól is több mint a betegek egyharmada szenvedett, és magas volt a veseproblémákkal, cukorbetegséggel küzdők aránya is az elhunytak körében.
Azzal, hogy mekkora veszélyt jelenthet a koronavírus a magas vérnyomással, szívbetegséggel küzdőkre, ebben a cikkben foglalkoztunk. Azonban, ahogy azt Szlávik János, a Szent László kórház infektológus szakorvosa elmondta: még mindig nagyon keveset tudunk arról, hogy mi befolyásolja azt, hogy a vírus lefolyása súlyos vagy esetleg tünetmentes. Ezért akár krónikus betegséggel él valaki, akár egészséges, fiatal vagy idős, rendkívül fontos, hogy annak ellenére is betartsa a járványügyi intézkedéseket, hogy egyelőre nem nő meredeken tovább a diagnosztizáltak és elhunytak napi száma.
A láthatatlan, gyakran tünetmentes lezajló betegség rendkívül fertőző, ezért olyan lényeges, hogy továbbra is megtegyen mindenki minden tőle telhető óvintézkedést, hogy egy esetleges fertőzés vagy megfertőződés esélyét a minimálisra csökkentse.

Hatalmas bajban vannak a magyar gyerekek: erről a szülők is alig tudnak, pedig gyorsan lépni kellene
Folyamatosan emelkedik az önsértő gyerekek száma hazánkban is. Egyre fiatalabban, nem ritkán már kiskamasz korban okoznak rendszeresen és szándékosan fájdalmat maguknak.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


