19 °C Budapest

Fogyni szeretnél? Itt az igazság a csodapirulákról

2017. január 7. 12:02

A hosszú távon sikeres fogyókúrához a legfontosabb a tudatosság és az akaraterő - emelte ki nemrég az M1 esti műsorában Antal Emese dietetikus.

Antal Emese felidézte, hogy Magyarországon egy háziorvosok által százezer emberrel elvégzett reprezentatív felmérés szerint a felnőtt lakosság 65-70 százaléka túlsúlyos, vagy elhízott. Egy másik felmérés szerint az emberek mintegy 50 százaléka fogyókúrázik.

A szakember azt mondta: a fogyókúra elkezdésekor hosszú távra kell tervezni, elsőként ki kell tűzni egy célt. Kiemelte, fontos, hogy a cél reális legyen, ami a szakember szerint heti fél-egy kilogramm leadása lehet.

Emellett fel kell mérni, hogy eddigi életmódjukban mit csináltak rosszul. Szintén segíthetnek a fogyókúrás csoportok, valamint a fogyókúrás napló használata is, amelyben leírva is látjuk, hogy mit ettünk. A szakember szerint segíthetnek az étrend-kiegészítők,

de nem jó csak a csodapirulákban, különböző csodadiétákban bízni.

Fontos az egészséges táplálkozás, mindenből lehet enni, de mértékkel. Emellett, ha a rendszeres mozgást is beiktatják, akkor sikeres lehet a fogyókúra. Január elseje jó kezdés lehet az életmódváltáshoz - vélekedett a szakember, aki egyúttal megjegyezte, hogy a túlsúly kialakulását könnyebb megelőzni, mint később lefogyni.

NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 30. péntek
Janka, Zsanett
22. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
OSZAR »