Kétségbeesett bérharcba kezdhetnek a magyar munkaadók: felmondási hullámot kockáztat, aki nem lép

Kétségbeesett bérharcba kezdhetnek a magyar munkaadók: felmondási hullámot kockáztat, aki nem lép

2023. február 28. 18:31

Míg tavaly tízből nyolc cégnél volt bérfejlesztés, addig az idei évre tízből hat vállalat kalkulál ezzel. Az előző évi terveknek megfelelően a munkaadók többségénél emeltek fizetést, azonban annak mértéke magasabb lett az év eleji kalkulációhoz képest. A korábban 5 százalékos bérfejlesztéssel számoló vállalatok jellemzően végül magasabb, 6-10 százalékos mértékben emeltek. 2023-ban már kevesebben, de még mindig a cégek többsége (62%) tervez béremelést, ami jellemzően az egész szervezetet fogja érinteni, a mértéke pedig már tervek alapján is 6-10% közé esik inkább – derült ki egy friss felmérésből.

A Profession.hu legújabb kutatásában a vállalatok bérfejlesztési terveit és ezzel párhuzamosan a munkavállalók ez irányú várakozásait vizsgálta. 2021-ben a cégek 70, majd egy évvel később szintén 70 százaléka nyilatkozott arról, hogy tervezi a munkavállalók fizetésének emelését. 2021-ben átlagosan 9,2, 2022-ben pedig 9,7 százalékos béremelést említettek a vállalatok év elején, azonban végül a tavalyi átlagos béremelés mértéke ennél magasabb, 12,7 százalékon realizálódott. Idén átlagosan 12,2 százalékkal terveznek.

A legtöbb munkahelyen általános béremeléssel terveznek 2023-ban

Azon cégek, amelyeknél tavaly megvalósult a bérfejlesztés és idén is terveznek ezzel, azok 34 százaléka a tavalyihoz képest magasabb, 34 százaléka alacsonyabb béremeléssel számol jelenleg, 32 százalék pedig ugyanolyan mértékűvel. A béremelések mértéke az 5 fő alatti vállalkozások körében magasabb (átlag 15,9%) és az 1 milliárd forint alatti árbevételű cégeknél (átlag 13,7%). Minden tizedik cég 5% alatti, közel felük 6-10 százalékos emelést tervez idén, 26 százalékuk 11-15%, míg 15 százalékuk 15 százalékot meghaladó emelést. Mindössze 5% az, akik nem tudtak tavaly emelni, és idén sem terveznek.

Míg 2019-ben a vállalatok többségénél a fizikai munkaköröket ellátó kollégákat célozták az év elején betervezett bérfejlesztéssekkel, majd két évvel később már a középvezetőket is, addig 2022-re általánosan az egész cégre vonatkozóan számoltak a fizetések emelésével – a válaszadók 60 százaléka nyilatkozott így. Ez látható most is, ahol terveznek bérfejlesztést 2023-ban már több esetben, a válaszadók 80 százalékánál az egész céget fogja érinteni a változtatás.

A jelenlegi gazdasági helyzetben a korábbinál is nagyobb kihívássá vált a jó munkaerő megszerzése és megtartása. Egy megüresedett pozíció számottevő költséget jelenthet a munkaadó számára, a meglévő kollégák többletterhelése, az ebből is következő megnövekedett túlóraszámok, az új munkaerő toborzásával töltött idő, a kapcsolódó kiadások, vagy akár a bevételkiesés miatt. A megfelelő munkaerő felvételét tehát érdemes minél gyorsabban megoldani. Az elhúzódó munkaerő pótlás szélsőséges esetben felmondásokat is eredményezhet: ezért kiemelten fontos, hogy a toborzás intenzív és hatékony legyen. Bizonyos szektorokban azonban az aktív álláskeresők megcélzása gyakran nem jelent gyors megoldást. Ilyen esetekben a passzív jelölt bázisok felé való nyitás lehet a hatékony irány. Bármilyen irányba is megyünk, fontos figyelembe vennünk a jelöltek preferenciáit és a számukra fontos információkat megosztanunk már a toborzás korai szakaszában, így például a fizetés mértékét és a feladatok pontos leírását. Ezzel jelentősen gyorsíthatjuk a toborzási folyamatot és olyan jelöltekkel léphetünk kapcsolatba, akikkel jó eséllyel meg is tudunk majd állapodni

– mondja Tüzes Imre, a Profession.hu üzletfejlesztési igazgatója.

Béren kívüli juttatások változása 2023-ban

2023-ban tízből hét cégnél nem számítanak változásra a béren kívüli juttatások keretösszegénél, a válaszadó cégek 29 százalékánál terveznek emelni (átlagosan 16 százalékot), míg 4 százalékuk csökkentést jelez előre (átlagosan 12%).

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el,  havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A keretösszeg növelése az átlagnál magasabb az éves szinten 100 fő felett toborzó cégeknél (43%), valamint azoknál, amelyek 20 millió forint felett költenek toborzásra (48%), a nyugati régióban működő cégeknél (37%) és a legalább 250 fős cégeknél (átlagosan 38%). A béren kívüli juttatások keretösszegét többnyire a pár fős és a fizikai munkát végző vállalatoknál tervezik idén csökkenteni.

A felmérés a béren kívüli juttatások változtatása mögött meghúzódó okokra is kitért: azok a cégek, amelyeknél várható változás 2023-ban, azok 77 százaléka a megélhetési költségeket jelölte meg első helyen – ez az arány az egy évvel korábbi felméréshez képest a duplájára nőtt. Míg a juttatásokban emelők 48 százaléka a kedvezőtlen gazdasági helyzetre reagálva hozta meg döntését.

A bérfejlesztés céljaként a munkavállalók megtartását jelölték meg a legtöbben (87%), emellett az új munkavállalók megszerzését is sokan említették (51%). Ez utóbbi sorrend az előző évhez képest nem változott, de említési arányuk emelkedett 8, illetve 11 százalékkal.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
vezetoi-coaching  |  2025.06.01 13:11
Neil de Grasse Tyson egyik publikus FB oldaláról (több van neki...) "The creator of Bitcoin is one...
laskainelli  |  2025.05.25 09:17
Sok kapcsolat nem a szerelem hiánya miatt megy tönkre, hanem azért, mert a félrecsúszott, rossz mint...
kovacstunde  |  2025.05.24 08:00
Tanácsadóként a harmadik nagy gazdasági válságidőszakot élem meg. Mindegyiknek más volt a kiindulópo...
hrdoktor  |  2025.05.23 11:42
Olyan dolgok miatt is fájhat a fejünk, amikre elsőre nem is gondolnánk. De vajon mik ezek és hogyan...
perfekt  |  2025.05.19 12:13
Az év végi zárás a vállalkozások számára nem csupán adminisztratív feladat, hanem a pénzügyi átlátha...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. június 2. hétfő
Kármen, Anita
23. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
OSZAR »